Kajak-kenu: Kozák 200-on is nyert a szegedi válogatón

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.03. 16:42
null
Kozák Danuta 200 méter után 500-on is nyert Szegeden (Fotó: Tumbász Hédi)
Kozák Danuta a pénteki, 500 méteren aratott sikere után vasárnap a 200 méter egyest is megnyerte Szegeden a kajakosok és kenusok első válogatóján, melynek vasárnapi záró napján 15 döntőt rendeztek, illetve rendeznek.

 

Az UTE ötszörös olimpiai bajnok kajakosa most versenyez először azt követően, hogy a múlt évet gyermeke születése miatt teljesen kihagyta.

A legrövidebb táv döntője hármas újpesti győzelmet hozott, miután a második helyen Lucz Dóra, a harmadikon pedig testvére, Anna végzett.

Ugyanezen a távon párosban a világbajnoki címvédő Hagymási Réka, Szabó Ágnes duó volt a leggyorsabb, míg 1000 méteren egyesben Medveczky Erika, párosban pedig Szabó Gabriella és Bodonyi Dóra nyert.

A női kenusoknál Balla Virág verhetetlen volt ezen a hétvégén, a két egyesgyőzelem után győri klubtársával, Devecseriné Takács Kincsővel mindkét páros számot is megnyerte.

Ami a férfiakat illeti, a kajakosoknál Kopasz Bálint duplázott, az 1000 métert követően 500-on is ő győzött, K–2 200 méteren pedig a tavaly vb-aranyérmes Balaska Márk, Birkás Balázs kettős diadalmaskodott. A kenus számokat Hajdu Jonatán és Fekete Ádám uralta, előbbi 200-on, utóbbi 500-on nyert egyesben, míg az 500 páros után közösen állhattak fel a dobogó tetejére.

A záró, 5000 méteres számokban a kajakosok között Varga Ádám és Takács Tamara, a kenusoknál pedig Kiss Tamás és Lakatos Zsanett nyerte a válogatót.

Akik most jól szerepeltek, illetve szerepelnek, azok utazhatnak a jövő hétvégi, belgrádi Európa-bajnokságra és fél lábbal már az augusztusi, portugáliai világbajnokságon érezhetik magukat. Az Eb-indulók névsoráról hétfőn délután dönt Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

KAJAK-KENU VÁLOGATÓ (SZEGED)

FÉRFIAK

K–1 500 m:
1. Kopasz Bálint (Algyő) 1:34.740 p
2. Tótka Sándor (UTE) 1:34.951
3. Nádas Bence (NKM Szeged) 1:36.023

K–2 200 m:
1. Balaska Márk, Birkás Balázs (BHSE, NKM Szeged) 31.067 mp
2. Csizmadia Kolos, Apagyi Levente (FÉMALK BOMBA) 31.689
3. Szeiler Máté, Kovács Márk (FÉMALK BOMBA) 33.261

C–1 200 m:

1. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 41.146 mp
2. Takács Mihály (Graboplast Győr) 41.446
3. Némedi Konrád (KSI SE) 41.612

C–1 500 m:

1. Fekete Ádám (UTE) 1:49.141 p
2. Kiss Tamás (Csepeli KKE) 1:50.858
3. Kiss Balázs (Dunaferr) 1:51.263

C–2 500 m:
1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 1:47.128 p
2. Némedi Konrád, Lelovics Dávid (KSI SE, UTE) 1:48.339
3. Szőke Attila, Slihoczki Ádám (Lágymányos, Dunaferr) 1:48.522

K–1 5000 m:
1. Varga Ádám (KSI SE) 19:59.946 p
2. Kopasz Bálint (Algyő) 20:17.035
3. Solti László (Vasas) 20:46.963

C–1 5000 m:
1. Kiss Tamás (Csepeli KKE) 23:02.748 p
2. Dóczé Ádám (Csepeli KKE) 23:16.737
3. Simon Sebestyén (Merkapt-Mekler ITSE) 23:18.904

NŐK

K–1 200 m:

1. Kozák Danuta (UTE) 39.013 mp
2. Lucz Dóra (UTE) 39.313
3. Lucz Anna (UTE) 39.769

K–2 200 m:
1. Hagymási Réka, Szabó Ágnes (BHSE, KSI SE) 38.838 mp
2. Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter (UTE) 39.099
3. Kiss Blanka, Lucz Anna (UTE) 39.316

K–1 1000 m:
1. Medveczky Erika (BHSE) 3:53.441 p
2. Takács Tamara (Vasas) 3:54.330
3. Nagy Flóra (BHSE) 3:57.486

K–2 1000 m:
1. Szabó Gabriella, Bodonyi Dóra (BHSE, Szolnok KKK) 3:32.418 p
2. Csipes Tamara, Pupp Noémi (BHSE, ASE) 3:33.996
3. Mihalik Sára Anna, Kiszli Vanda (MULTI, ASE) 3:47.635

C–2 200 m:
1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 44.669 mp
2. Sáling Laura, Molnár Rebeka (Graboplast Győr, Lágymányos) 47.035
3. Nagy Bianka, Molnár Csenge (NKM Szeged) 47.363

C–2 500 m:
1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 2:06.770 p
2. Bragato Giada, Kisbán Zsófia (Tiszaújvárosi KKSE, Lágymányos) 2:12.975
3. Sáling Laura, Miskolczy Fruzsina (Graboplast Győr, NKM Szeged) 2:19.825

K–1 5000 m:

1. Takács Tamara (Vasas) 22:02.604 p
2. Bodonyi Dóra (Szolnok KKK) 22:09.932
3. Somogyi Szilvia (MTK) 22:26.687

C–1 5000 m:
1. Lakatos Zsanett (UTE) 26:32.548 p
2. Molnár Csenge (NKM Szeged) 27:17.454
3. Bonyai Regina (Bajai Vízisport) 28:05.487

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik