Kajak-kenu: Kovács nem jutott fináléba a vb-válogatón

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.16. 20:42
Az első fordulóban némi meglepetésre győztes Kárász Anna, valamint legnagyobb riválisa, Kozák Danuta is előfutamát megnyerve jutott be a pénteki döntőbe K-1 500 méteren a kajakosok és kenusok második világbajnoki válogatóversenyén, Szolnokon. Kovács Katalinnak ugyanakkor nem sikerült beverekednie magát a legjobbak közé.

A verseny csütörtöki nyitó napján a női előfutamok során csak a győzelem ért egyenes ági továbbjutást, s az olimpiai és világbajnoki címvédő Kozák, illetve Kárász is magabiztosan nyert, előbbi lapátolta a legjobb időt. A harmadik előfutamban Fazekas-Zur Krisztina diadalmaskodott.

A kislánya tavalyi születése után idén visszatérő, háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalin első pályáján harmadik lett, majd a középfutamban ötödikként ért célba, és mivel utóbbi futamból csak az első négy került tovább, B döntőre kényszerül. A Honvéd 39 éves kajakosa a június elején rendezett első válogatón negyedikként zárt ebben a számban, az elmúlt időszakban viszont ínhüvely-gyulladással küzdött, így ezúttal nem százszázalékos állapotban állt rajthoz.

„Nem vagyok feldobva ettől az eredménytől, én sem erre számítottam, de nem akarom a körülményekre fogni ezt a kudarcot. Nem tudok mást csinálni, mint várok. Megnézem, milyen eredmények születnek a hétvégén, és várom, hogy Storcz Botond milyen döntést hoz a csapat-összeállítással kapcsolatban” – mondta Kovács Katalin.

A vezetőedző egyelőre nem kívánt nyilatkozni a női négyes összeállításáról, mint mondta, a válogató után dönt.

A férfi kajakosok 1000 méteres páros versenyében – amelyben szövetségi döntés alapján nyílt meg újra a válogató – a korábban Kammerer Zoltánnal két versenyt nyerő Szalai Tamás olimpiai bajnok új társával, Dombi Rudolffal előbb csupán harmadikként ért célba, de a középfutam megnyerésével javítottak, így készülhetnek a péntek délelőtti fináléra. Az már korábban eldőlt, hogy Kammerer a négyes tagjaként indul a milánói, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, amelyre augusztus 20. és 23. között kerül sor.

A VÁLOGATÓVERSENY TOVÁBBI PROGRAMJA
péntek: női K–1 500 m, férfi K–2 1000 és férfi C–2 1000 m döntők 10.00 1000 és 200 m-es elő- és középfutamok 15.30
szombat: 1000 és 200 m-es döntők 9.20 500 m-es elő- és középfutamok 15.30 női K–2 1000 m döntő 18.05
vasárnap: 500 m-es döntők 9.00 5000 m-es döntők 13.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik