Kajak-kenu: Kovács Katalin és Janics Natasa a párosra újra összeül

Vágólapra másolva!
2010.06.10. 11:37
null
A kétszeres olimpiai bajnok párosnak a vb-címvédővel kell felvennie a harcot a honi válogatón (Fotó: Tumbász Hédi)
Újra együtt edz az olimpiai bajnok kettős: Kovács Katalin és Janics Natasa az idei szezonban még csak egyesben versenyzett, de az első válogató viadalon párosban is elindul.

Színvonalas versenyre van kilátás a június 18-tól 20-ig Szegeden sorra kerülő válogató viadalon – elvégre nem  mindenhol rendeznek olyan seregszemlét, amelyen az olimpiai és a világbajnok egységet is láthatjuk. Márpedig a Szabó Gabriella, Kozák Danuta vb-címvédő duóval valószínűleg a pekingi győztes Kovács Katalin, Janics Natasa egység is harcba száll – valószínűleg, mert csak a nevezés után derül ki, hogy kétszázon és ötszázon is indul-e az olimpiai bajnok kettős.

Az mindenesetre biztos, hogy a Csipes Ferenc-féle csapat (az említett négy hölgyből három a versenyzőként Szöulban olimpiai bajnok edző irányításával készül) már Szegeden élvezi a kánikulát, így könnyen összeegyeztethető Kovács és Janics közös gyakorlása, amelyből az első – a szponzoruktól kapott új hajóban – remekül sikerült.

„Mindketten jó érzésekkel szálltunk ki a hajóból, igaz, már eleve úgy is ültünk össze – mondta Kovács Katalin. Nem szeretnék jósolgatni azzal kapcsolatban, hogy ki lesz a jobb, én csak azt tudom, hogy erősnek érzem a párosunkat. Ami a csapathajókat illeti, minden jó teljesítménynek az alapja az egyesben mutatott forma, úgyhogy a válogatón az a legfontosabb, hogy egyesben jól menjünk.”

Janics Natasa, aki a hét eleji nagy hajtás után szerda délutánra pihenőt kapott, hasonlóan értékelte az idei első közös gyakorlást: „Kicsit későn ültünk össze, de nem felejtettem el Kati mögött evezni, aki nagyszerűen sztrókolt: a párosunk olyan, amilyen régen volt.”

Amihez biztosan lesz egy-két szava Szabó Gabriellának és Kozák Danutának is. Szabó háta rendbe jött, így teljes értékű edzésmunkát végezhet. „Nagyon szeretném, hogy ha megverni nem is tudjuk, legalább jól megszorongatnánk Katiékat. Örülök, hogy ilyen erős páros ellen tudunk készülni, a nemzetközi mezőnyben ez nem mindenkinek adatik meg. Tőlük tanulhatjuk a legtöbbet” – mondta Szabó Gabriella, Kozák Danuta még annyit tett hozzá: „Semmi különösre nem számítok a válogatón, maximális pályát szeretnék menni, majd kinézni oldalra, és látni, hányadikok vagyunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik