Kajak-kenu Eb: remek magyar kezdés 500 méteren

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 18:03
null
Kopasz Bálint a kajak-kenu Európa-bajnokság férfi kajak egyes 1000 méteres előfutamában Poznanban<br />(Fotó: MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa)
Az 500 méteres előfutamok során hat magyar hajó szállt vízre csütörtökön, a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság első napján, s közülük négy egyből döntőbe jutott – írja az MTI.

 

Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta a kajak egyesek versenyében fölényes győzelemmel mutatkozott be, majd másfél órával később a másik ötkarikás számban, párosban is megnyerte előfutamát Bodonyi Dórával. Mindkét siker azt jelenti, hogy ki lehet hagyni a középfutamot, s Kozák, illetve a kettes már készülhet a vasárnapi, illetve a páros esetében a szombati fináléra.

A győriek világbajnoka, Kopasz Bálint a rövidebb távon ott folytatta, ahol délelőtt abbahagyta, az 1000 méteren elért első hely után délután 500-on is megkaparintotta a döntőt érő első pozíciót, így pénteken már a fináléban lesz érdekelt.

A viadal honlapja szerint a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenu kettes második hellyel kvalifikálta magát a pénteki döntőbe, míg a Noé Bálint, Kulifai Tamás kajakos duónak (4. hely) és a kenus Kiss Balázsnak (5.) pénteken még „pótvizsgáznia” kell a középfutamban.

Ezen a távon a kenus Balla Virág, illetve a Balla, Takács Kincső duó – amely már biztos olimpiai induló – szintén döntős, miután ezekben a számokban éppen egy döntőnyi, azaz kilenc egység nevezett. Az 500-as négyesek (Kuli István, Molnár Péter, Nádas Bence, Tótka Sándor, illetve Lucz Dóra, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra) pénteken reggel kezdik meg szereplésüket az előfutammal.

Az Eb második napján már finálékat is rendeznek, az öt pénteki verseny – női K-2 1000 m, férfi K-4 1000 m, női C-1 500 m, férfi C-2 500 m és férfi K-1 500 m – mindegyikében lesz magyar hajó.

A további program
Péntek

500 m-es elő- és középfutamok 9.00
1000 m-es középfutamok 10.20
200 m-es előfutamok 11.00
1000 m-es és 500 m-es középfutamok 12.00
1000 m-es és 500 m-es DÖNTŐK 14.06
500 m-es középfutamok 17.30
Szombat
200 m-es és 500 m-es középfutamok 9.00
1000 m-es, 500 m-es és 200 m-es DÖNTŐK 10.20
Vasárnap
1000, 500 és 200 m-es DÖNTŐK 8.45
5000 m-es DÖNTŐK 14.08

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik