Kajak-kenu Eb: példátlan baki után lett Európa-bajnok Kozák

Vágólapra másolva!
2016.06.26. 13:29
Ugyan három olimpiai számban is aranyérmet nyert Kozák Danuta a moszkvai kajak-kenu Európa bajnokságon, a kétszeres ötkarikás bajnok klasszis szerint inkább csak edzésnek szabad felfogni az orosz fővárosban megrendezett kontinensviadalt.

A 29 éves kajakos szombaton a négyes tagjaként, vasárnap pedig előbb egyesben, majd Szabó Gabriellával párosban diadalmaskodott 500 méteren. Különösen érdekes volt az egyes döntője, ugyanis – mint azt elmondta – nem hangzott el a rajtvezényszó, ez pedig kaotikus starthoz vezetett. vasárnap pedig előbb egyesben, majd Szabó Gabriellával párosban diadalmaskodott 500 méteren. Különösen érdekes volt az egyes döntője, ugyanis – mint azt elmondta – nem hangzott el a rajtvezényszó, ez pedig kaotikus starthoz vezetett.

„Az utolsó dolog, ami elhangzott, hogy egy perc múlva rajt, álljunk be a rajtgépbe. Majd egyszer csak lement a rajtgép. Szerintem senki sem indult el maximumom, én pedig szinte teljesen kiszedtem az erőmet, hogy »ez most mi?«. Aztán láttam, hogy a szerb lány konkrétan két hajóval előttem van, ekkor gondoltam, itt nincs mese, el kell indulni” – nyilatkozta az MTI-nek Kozák, aki hozzátette: nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy ekkora hátrányból is könnyedén tudott nyerni, ugyanis az olimpián legnagyobb riválisaival, az ukrán Inna Oszipenkóval, illetve az új-zélandi Lisa Carringtonnal szemben nem követhet el hasonló hibát.

Ezt követően, a párosban még ennyit sem kellett izgulnia Kozáknak, hiszen Szabó Gabriellával az első métertől az utolsóig uralták a mezőnyt.

„Nagyon érdekes küldetés volt, hiszen Danának mindössze ötven perce volt a két verseny között. Nem voltam még korábban ilyen szituációban, ezért megpróbáltam úgy odaállni, hogy teljesen kész legyek én is” – mondta az M4 Sport kamerái előtt Szabó.

A harmadik aranyérem után Kozák hangsúlyozta: főpróbának nem volt rossz ez az Eb, ugyanakkor helyén kell kezelni a dolgokat.

„Ezt az Európa-bajnokságot egy edzésnek fogjuk fel, itt mindenki az olimpiára készül, nem szabad elszállni attól, hogy itt nyertünk. Nekünk oda kell tennünk magunkat, és kizárólag azzal kell foglalkoznunk, hogy az olimpián maximum pályát menjünk” – mondta szerényen Kozák.

Csapattársa megjegyezte, a mostani sikerekkel a hátuk mögött könnyebb nekiállni a munkának, viszont a java még csak most következik: „A minőségi munkát majd most tudjuk elvégezni, nagyon készülök erre az utolsó pár hétre, bízom benne, hogy az olimpiára megtartjuk ezeket az eredményeket”.

A szombat délelőtti harmadik magyar érem Nádas Bence nevéhez fűződött. A négyes vezérevezőseként szombaton győztes kajakos ezúttal 500 méter egyesben harmadik lett, igaz, hosszú percekig másodiknak érezhette magát, s gyakorlatilag csak az eredményhirdetés előtti pillanatokban vált hivatalossá, hogy 8 ezreddel kikapott a címvédő dán René Poulsentől.

„Elképesztő pálya volt. Amikor reggel kimentem melegíteni, már éreztem, hogy sikerült kipihennem a tegnapi négyest és nagyon jó állapotban vagyok. Próbáltam kizárólag a saját pályámra koncentrálni, csak a németet láttam magam mellett. Az utolsó száz méterig vele is tartani tudtam a lépést, akkor jött be nálam az a kőkemény sav” – mondta Nádas.

A magyar küldöttség jelenleg 11 éremnél – 4 aranynál, 3 ezüstnél és 4 bronznál - jár, ezzel már most túlteljesítette ez előzetesen kitűzött célt, azaz a tíz dobogós hely megszerzését.

Délután a 200 méteres döntőkkel, illetve az 5000 méteres finálékkal zárul a kontinensviadal.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik