Kajak-kenu Eb: kihirdették a magyar csapatot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.04. 19:05
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége elfogadta a szövetségi kapitány előterjesztését, így Hüttner Csaba hétfőn délután kihirdette, hogy kik képviselhetik a magyar színeket a pénteken kezdődő belgrádi Európa-bajnokságon.

Tavaly, a Plovdivban rendezett kontinensviadalon a magyar válogatott minden idők egyik legjobb szereplését produkálva 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel zárt. A szakvezető szerint idén nem lehet elvárás, hogy ennyire jó eredményeket érjen el a csapat.

„Nem szabad elfelejteni, hogy az idei mezőny sokkal erősebb lesz, mint a tavalyi, miután ezen az Európa-bajnokságon lehet kvótákat szerezni a jövő évi Európa-játékokra. Ráadásul ezt a kontinensviadalt öt héttel korábban rendezik meg, mint a tavalyit, így teljesen máshol tartunk a felkészülésben, például a csapathajóknak még nem volt lehetőségük arra, hogy összecsiszolódjanak” – idézte az MKKSZ honlapja Hüttner Csabát.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a versenyzők jó formában vannak, ezt bizonyítják a múlt hétvégi válogató eredményei.

„Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Nem bánnám, ha most halványabban szerepelnénk, míg az év fő versenyén, az augusztusi világbajnokságon jobban teljesítenénk, mint tavaly” – fogalmazott a kapitány.

A válogató eredményei alapján 13 egyesület 37 versenyzője utazhat az Eb-re. A rangidős ezúttal is a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán lesz, aki márciusban volt 40 éves, vele egy hajóban, a K–4 1000 méteres egységben foglal helyet a válogatott legfiatalabb tagja, a 19 esztendős Varga Ádám.

Az 500 méteres női négyesbe a négy legjobb egyes-teljesítményt nyújtó kajakos került, így Kozák Danuta, Medveczky Erika, Kárász Anna és Bodonyi Dóra próbálkozhat meg a címvédéssel.

A magyar válogatott szerdán utazik el Belgrádba. Az Európa-bajnokság pénteken reggel az 1000 és az 500 méteres előfutamokkal kezdődik, szombaton és vasárnap a döntő futamokat az M4 Sport élőben közvetíti majd.

KAJAK-KENU EB 2018
A MAGYAR CSAPAT

FÉRFIAK

K–1:

200 m: Birkás Balázs (NKM Szeged)
500 m: Kopasz Bálint (Algyő SE)
1000 m: Kopasz Bálint (Algyő SE)
5000 m: Varga Ádám (KSI SE)

K–2:
200 m: Balaska Márk, Birkás Balázs (Budapesti Honvéd, NKM Szeged)
500 m: Mozgi Milán, Somorácz Tamás (Graboplast Győr, Atomerőmű SE)
1000 m: Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert (Budapesti Honvéd)

K–4:
500 m: Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István (UTE, Budapesti Honvéd, AVSE, NKM Szeged)
1000 m: Kammerer Zoltán, Erdőssy Csaba, Varga Ádám, Ceiner Benjámin (Graboplast Győr, Graboplast Győr, KSI SE, Budapesti Honvéd)

C–1:
200 m: Takács Mihály (Graboplast Győr)
500 m: Kiss Balázs (Dunaferr)
1000 m: Kiss Tamás (Csepel)
5000 m: Kiss Tamás (Csepel)

C–2:
200 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE)
500 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE)
1000 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert (KSI SE)

C–4:
500 m: Viola Viktor, Bodonyi András, Kiss Balázs, Némedi Konrád (Diósgyőr, NKM Szeged, Dunaferr, KSI SE)

NŐK
K–1:

200 m: Kozák Danuta (UTE)
500 m: Kozák Danuta (UTE)
1000 m: Takács Tamara (Vasas SC)
5000 m: Takács Tamara (Vasas SC)

K–2:
200 m: Hagymási Réka, Szabó Ágnes (Budapesti Honvéd, KSI SE)
500 m: Medveczky Erika, Csipes Tamara (Budapesti Honvéd)
1000 m: Pupp Noémi, Csipes Tamara (Atomerőmű SE, Budapesti Honvéd)

K–4:
500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra (NKM Szeged, UTE, Budapesti Honvéd, Szolnoki Kajak-Kenu SE)

C–1:
200 m: Balla Virág (Graboplast Győr)
500 m: Lakatos Zsanett (UTE)
5000 m: Lakatos Zsanett (UTE)

C–2:
200 m: Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győr)
500 m: Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győr)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik