Kajak-kenu Eb: hat magyar hajó már döntős 500 m-en

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 13:38
Címkék
A péntek déli előfutamok után hat magyar egység már készülődhet a döntőre 500 m-en a spanyolországi Trasonában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A fél kilométeres távon féltucat hajó volt érdekelt Storcz Botond szövetségi kapitány csapatából, a kenu párosoknál (Varga Dávid, Széles Gábor) ugyanis a kevés nevező miatt csak finálét rendeznek. Az ebben a számban nemzetközi szinten először induló Kozák Danuta (K-1), a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa, illetve a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó (K-2), valamint a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Benedek Dalma alkotta női kajak négyes egyformán magabiztos futamgyőzelemmel került egyből a vasárnapi döntőbe, míg Korisánszky Péter (C-1) második hellyel biztosította a helyét a végjátékban.

A kajak egyesek mezőnyében érdekelt Szalai Tamás – a viadal honlapja szerint – csak ötödik lett, így ő a délutáni középfutamban javíthat.

„Mindenki nagyon jól ment, egyedül Béka (Szalai – a szerk.) kényszerül középfutamra, de szerintem neki sem fog gondot okozni a fináléba kerülés” – mondta az MTI-nek Storcz Botond.

KAJAK-KENU EURÓPA-BAJNOKSÁG (SPANYOLORSZÁG) 
később
1000 m-es középfutamok 15 ó (Kucsera Gábor)
500 m-es középfutamok 16:30 ó (Szalai Tamás)  
szombat
1000 m-es döntők 10:35 ó
200 m-es előfutamok 15 ó
200 m-es középfutamok 16:30 ó  
vasárnap
200 m-es döntők 9:45 ó
500 m-es döntők 12:30 ó
5000 m-es döntők 15:10 ó
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik