Kajak-kenu: Dombi, Kökény és Szalai is a vert mezőnyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.17. 10:31
Egy esélytelennek vélt páros nyerte meg a K–2 1000 m-es második válogatót Szolnokon. A Nádas Bence, Boros Gergely alkalmi egység három olyan riválist is maga mögé utasított – kettőt meggyőző különbséggel –, amelyet az idei eredményeik, valamint a benne ülők kvalitásai alapján előrébb rangsoroltak náluk.

A fiatal Nádas tavaly volt először felnőtt válogatott, mindjárt a váltóban szerzett vb-arannyal mutatkozott be, pedig számára 2014-ben az év fő versenye a szegedi korosztályos vb volt. Boros Gergely tavaly még Dombi Rudolfnak volt a páros társa, aki Kökény Rolanddal történő szakítása után evezett más vizekre. És ott is maradt egészen a közelmúltig, amikor Szalai Tamásra váltott. Utóbbi Kammerer Zoltánnal itthon sokáig nyerő egységnek tűnt, egészen a szakmai döntésig, miszerint a háromszoros olimpiai bajnok vezérevezősnek, a négyes oszlopos tagjának nem engedélyezték, hogy a milánói, olimpiai kvalifikációs vb-n a négyes mellett K–2 1000 m-en is rajthoz álljon. Szalai és az olimpiai bajnok Dombi páros erős egységnek tűnt, de a közös munka rövidsége vélhetően visszaütött, a páros ötödik lett, 4.5 mp-es hátránnyal a győztes mögött.A fiatal Nádas tavaly volt először felnőtt válogatott, mindjárt a váltóban szerzett vb-arannyal mutatkozott be, pedig számára 2014-ben az év fő versenye a szegedi korosztályos vb volt. Boros Gergely tavaly még Dombi Rudolfnak volt a páros társa, aki Kökény Rolanddal történő szakítása után evezett más vizekre. És ott is maradt egészen a közelmúltig, amikor Szalai Tamásra váltott. Utóbbi Kammerer Zoltánnal itthon sokáig nyerő egységnek tűnt, egészen a szakmai döntésig, miszerint a háromszoros olimpiai bajnok vezérevezősnek, a négyes oszlopos tagjának nem engedélyezték, hogy a milánói, olimpiai kvalifikációs vb-n a négyes mellett K–2 1000 m-en is rajthoz álljon. Szalai és az olimpiai bajnok Dombi páros erős egységnek tűnt, de a közös munka rövidsége vélhetően visszaütött, a páros ötödik lett, 4.5 mp-es hátránnyal a győztes mögött.

A Hufnágel Tibor és Kökény Roland alkotta, már egy éve együtt dolgozó páros a mezőnyben egyedüliként egy másodperces hátrányon belül ért célba, amely második helyet eredményezett. A harmadik Noé Zsombor és Vass Péter duója lett, amely tavasszal még a Kammerer, Szalai párost is elkapta, a EJ-indulást pedig csak szétlövésben bukta el a Bakiban aranyérmes egységgel szemben.

A szintén olimpiai versenyszámnak számító C–2 1000 m-en a favorit egység diadalmaskodott, a vb-címvédő Mike Róbert, Vasbányai Henrik páros győzelméhez nem fért kétség. A második helyezett Sarudi Pál, Kiss Tamás rutinos duó 1.320 mp-t kapott tőlük, a harmadik helyezett majdnem hatot.

Pénteken délután az 1000 m-es és a 200 m-es selejtezőket rendezik. A vb augusztus 19. és 23. között lesz Milánóban, a vb-n induló válogatottat jövő héten jelölik ki.

Amint arról korábban már beszámoltunk: női K–1 500 m-en Kárász Anna másodszor is legyőzte Kozák Danutát, így ő indulhat ebben a szemben a vb-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik