Kajak-kenu: Boros Adrián ezüstérmes a maratoni vb-n

Vágólapra másolva!
2015.09.12. 18:25
A kajakos Boros Adrián nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett egyesben a győri maratoni kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján. A számot a címvédő dél-afrikai Hank McGregor nyerte meg, míg a másik magyar, Petró Ádám ötödik lett.

A 36 fős mezőny a viadal leghosszabb távjának, 30 kilométernek vágott neki kora délután az Aranyparton. Egy négyfős boly, benne Borossal már a rajt után nem sokkal ellépett a többiektől, majd a harmadik körben a Petrót is magában foglaló üldöző trió felzárkózott hozzájuk, s ez a hetes sokáig együtt haladt.

A 25 éves Boros, aki tavaly Oklahomában nyolcadik volt ebben a számban, a negyedik futószakaszra láthatóan nagyon rákészült, remekül pattant ki a hajójából, a parton gyorsan szedte a lábait, és ennek köszönhetően elsőként folytathatta útját a Mosoni-Dunán. Az élbolyból egyedül a tavaly ezüstérmes spanyol Ivan Alonso tudott vele tartani, s egy ideig együtt, váltott vezetéssel haladtak. Az utolsó nagy körben aztán a címvédő dél-afrikai Hank McGregor is „megérkezett" hozzájuk, sőt a záró futáshoz közeledve a portugál José Ramalho is felzárkózott. Utóbbi ugyanakkor ezzel el is lőtte a puskaporát, a futás után rosszul szállt be a hajójába, megbillent, beesett a vízbe, így a végjátékban már nem játszott szerepet.

Az utolsó méterekre McGregor, Alonso és Boros együtt érkezett meg, a rutinos dél-afrikai tartotta első helyét, a magyar pedig remekül finiselve elment a spanyol mellett, s így óriási csatában megszerezte a második helyet.

„Az előttem szereplők mondták, hogy a közönség nagyon sokat segít, ezt most is én is megtapasztalhattam. Ez volt az első versenyem hazai környezetben, és a szurkolók biztatása nagyon sokat jelentett – mondta a parton a tolnai kajakos, akit egymás után ölelgettek a szurkolók, a társak és a barátok. – A beszállás és a kiszállás az erősségem, ebből hatalmas előnyt össze lehet szedni. Amikor Alonsóval elmentünk, megbeszéltük, hogy kétpercenként váltjuk a vezetést, ez egy ideig működött is, ő azonban az utolsó nagy körben azt hitte, hogy már a befejező kicsi jön, ez okozott némi zavart. Engem is elbizonytalanított, ez két-három másodperc kiesést jelentett. Részben ennek is köszönhető, hogy Hank McGregor feljött ránk, bár róla azért tudni kell, hogy hatalmas rutinnal rendelkezik és nagyon erős, ezt most is bizonyította.”

A kétszeres ifjúsági világbajnok, 20 éves Petró is dicséretesen teljesített, ötödik helyével felülmúlta a várakozást.

KAJAK-KENU, MARATONI VILÁGBAJNOKSÁG
K–1 férfi felnőtt (30 km)

1. Hank McGregor (Dél-Afrika) 2:02:06.732 óra
2. Boros Adrián 2:02:07.482
3. Ivan Alonso (Spanyolország) 2:02:08.051
...5. Petró Ádám 2:03:00.026
A TOVÁBBI PROGRAM
vasárnap

K–2 férfi ifjúsági (22.2 km) 9.00
C–2 férfi ifjúsági (18.3 km) 9.05
K–2 női felnőtt (26.1 km) 11.30
C–2 férfi felnőtt (26.1 km) 11.33
K–2 férfi felnőtt (30 km) 14.30

A SZOMBATI NAP KORÁBBI EREDMÉNYEI!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik