Kajak-kenu: 500 méteren már Janicson és Vajdán sem lehetett kifogni

Vágólapra másolva!
2010.05.16. 18:01
null
Janics Natasa ismét elsőként ért a célba (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
A honi kajak-kenus idény első versenyének, a szegedi világkupára kvalifikáló szolnoki rangsorolónak a harmadik napján az 500 méteres számokat rendezték. A férfi kajakosok között Szalai Tamás bizonyult a legjobbnak, kenuban Vajda Attilával nem tudta tartani a lépést a mezőnyt, míg a nők között Janics Natasa volt a leggyorsabb.

Talán a férfi kajakosok között jött össze a legerősebb mezőny, és némi meglepetésre a honvédos Szalai Tamás bizonyult a leggyorsabbnak Dombi Rudolf és az 1000-es számot megnyerő Kammerer Zoltán előtt.

Kenu egyesben Vajda Attila – miután 1000 és 200 méteren sem sikerült győznie – mindent beleadott, és imponáló magabiztossággal, hatalmas fölénnyel – több mint három másodperccel nyerte a futamot.

A nőknél is papírforma eredmény, azaz Janics Natasa-győzelem született. A szegedi kajakos tegnap 200-on is győzött, akkor hajója könnyebb súlya miatt elvették tőle az első helyet, ezúttal azonban ez sem akadályozhatta meg őt a győzelemben.

KAJAK-KENU RANGSOROLÓ, SZOLNOK, 500 MÉTER
FÉRFI K–1
1. Szalai Tamás (Domino-Honvéd) 1:40.230
2. Dombi Rudolf (Építők Margitsziget) 1:41.880
3. Kammerer Zoltán (Graboplast Győr) 1:42.160
 
FÉRFI C–1
1. Vajda Attila (Démász-Szeged) 1:51.870
2. Mező Dávid (Csepel) 1:54.960
3. Mike Róbert (MTK-Erzsébetváros) 1:55.340
 
NŐI K–1
1. Janics Natasa (Démász-Szeged) 1:52.330
2. Benedek Dalma (MTK-Erzsébetváros) 1:53.130
3. Medveczky Erika (MTK-Erzsébetváros) 1:53.640
 
FÉRFI K–2
1. Kucsera Gábor, Kammerer Zoltán (Kőbánya SC, Graboplast Győr) 1:32.700
2. Holpert Ervin, Szalai Tamás (Domino-Honvéd) 1:32.970
3. Boros Gergely, Sík Márton (Atomerőmű, Démász-Szeged) 1:33.830
 
FÉRFI C–2
1. Varga Dávid, Széles Gábor (MTK-Erzsébetváros, Graboplast Győr) 1:44.320
2. Horváth Gergely, Németh Szabolcs (MTK-Erzsébetváros) 1:47.580
3. Hajdu Gergő Károly, Balázs Péter (Dunaferr, BS-ESMA AON) 1:51.620
 
NŐI K–2
1. Vad Ninetta, Hegyi Zomilla (KSI) 1:46.210
2. Tóth Dzsenifer, Dira Zsófia (KSI) 1:47.820
3. Bara Alexandra, Groholy Orsolya (KSI) 1:48.670

 

 

 KAJAK-KENU RANGSOROLÓ, SZOLNOK, 5000 MÉTER 
FÉRFI K–1
1. Winkler Máté (Graboplast Győri VSE) 20:31.600 p
2. Holpert Ervin (Domino Honvéd) 20:32.750
3. Gyökös Lajos (Démász-Szeged) 20:33.510
 
FÉRFI C–1
1. Kiss Tamás (Csepel) 23:06.490
2. Kövér Márton (Csepel) 23:21.010
3. Györe Attila (Csepel) 23:42.830
 
NŐI K–1
1. Faldum Bereniké (MTK-Erzsébetváros) 22:41.610
2. Csay Renáta (Graboplast Győri VSE) 22:42.710
3. Folláth Vivien (Szolnok) 22:46.180

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik