Janics-ügy: Ez a konzekvens magatartásunk sikere - Baráth

Vágólapra másolva!
2013.03.11. 14:44
Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elmondta: konzekvens magatartásuk sikere, hogy Douchev-Janics Natasa meggondolta magát, és mégis magyar színekben szeretné folytatni pályafutását.

– Hogyan értékeli ezt a levelet? Sportdiplomáciai siker?
– Hogyan értékeli ezt a levelet? Sportdiplomáciai siker?

– Inkább azt mondom, a konzekvens magatartásunk sikere – mondja Baráth Etele. – Kitartottunk a döntésünk mellett, hogy nem engedjük el Natasát, szabályokat hoztunk a világbajnokaink itthon tartása érdekében, és miközben próbáltuk megérteni a versenyző elhatározását, folyamatosan biztosítottuk arról, hogy itthon tárt karokkal és nyílt szívvel fogadjuk őt. Natasa visszatérésével igazolva látjuk, hogy normális volt a szövetség kommunikációja, hisszük, hogy volt értelme azoknak a törekvéseknek, hogy meggátoljuk a kivándorlást, nem mellékesen ez a döntés újabb elismerése annak, hogy továbbra is kiemelkedő, világszínvonalú, példaértékű a munka, a verseny- és a feltételrendszer Magyarországon.

– De tényleg ilyen kurflira van szüksége egy háromszoros olimpiai bajnoknak ahhoz, hogy belássa ezt?
– Adjuk meg számára a tévedés jogát. És tegyük hozzá, a férje döntően befolyásolta Natasa elhatározását. Azt hitték, közös nyelvterületen jobban boldogulnak majd, de be kellett látniuk, és itt elsősorban nem Natasának, hanem a férjnek, Andrian Douchevnek, hogy páratlanok azok a feltételek, amelyeket itt, Magyarországon nyújtani tudunk.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY BARÁTH ETELE SZERINT MILYEN FOGADTATÁSRA SZÁMÍTHAT JANICS A SPORTÁGBAN, ILLETVE HOGY JELENLEG KINEK A TÁMOGATÁSÁVAL EDZŐTÁBOROZIK PORTUGÁLIÁBAN, KERESSE A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik