Csipes Tamara: Benedekék ellen nehezebb volt

Vágólapra másolva!
2010.07.11. 09:50
null
Csipes Tamara (balra) Szabó Gabriellával ezren verhetetlen párost alkotott az Eb-n (Fotó: Tumbász Hédi, NS-archív)
Élete első felnőtt Európa-bajnoki győzelmét ünnepelte Trasonában Csipes Tamara, aki Szabó Gabriellával K-2 1000 méteren lett aranyérmes. A 20 éves versenyző két ezüstöt is hozott haza: az egyiknek nagyon örül, a másik miatt fő egy kicsit a feje…

– Ha azt mondjuk: mintaszerű volt, ahogyan Szabó Gabriellával megnyerték az ezer párost?
– Akkor ez nagyon hízelgő számunkra – válaszolja Csipes Tamara. – Tény, hogy sikerült a taktikánkat megvalósítani. Higgadt fejjel ültünk hajóba, és végig azt csináltuk, amit előzetesen megbeszéltünk, vagyis az utolsó háromszáz méterig a mezőnnyel utaztunk, aztán robbantottunk, és elléptünk a többiektől. Hétszáz méternél olyan jó érzés volt tapasztalni, hogy még mindig rengeteg erő van bennünk. Őszintén mondom, a válogatót sokkal nehezebb volt megnyerni Dalmáék ellen, mint az Európa-bajnokságon győzni. Már most tudjuk, hogy nem leszünk egyszerű helyzetben a következő válogatón.

SZAVAZÁS

Kozák Danuta nyerte a női 500 m K-1-es számot az Eb-n. Eljött az őrségváltás ideje?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Ez volt élete első felnőtt Európa-bajnoki aranyérme. Különleges élmény?
– Fontos pillanat volt az életemben, de a dobogón állva ugyanazt éreztem, mint a korosztályos győzelmeim esetén. Azt, hogy nagyon jó érzés nyerni. Egyébként hasonló érzésekkel álltam fel a válogatón az ötszáz egyes után a dobogó harmadik fokára is. A lényeg, hogy tudjam, mindent kiadtam magamból a döntő során.

– A négyessel kapcsolatban is elmondható ez?
– Igen. Nagyon kevéssel kaptunk ki a németektől, akik ezt a pici előnyt annak köszönhetik, hogy egy vadonatúj magyar egységgel kellett szembenézniük. Az Európa-bajnokság előtt csak egyszer ültünk össze, az előfutamban volt az első pályánk, és ha több időnk lett volna a közös felkészülésre, véleményem szerint mi nyertük volna ezt az összecsapást. Ráadásul az ő embereik egy kivételével mind benne voltak az olimpiai aranyérmet nyerő hajóban, és mivel egyesben és párosban általában a magyar versenyzők győznek, számukra a négyes a fő szám minden világversenyen.

– Ha mérlegre kellene tenni a négyesben és az ötezer egyesben nyert ezüstérmét, melyik a fontosabb?
– A négyes. A másikra nem igazán lehetek büszke, fő is a fejem miatta. Sajnos a döntőben elszámoltam a köröket, így igazából csak én tehetek róla, hogy nem arany-, hanem ezüstérem jutott nekem. Pedig édesapám, aki korábban 10 000 méteren is kiváló versenyző volt, nagyon jó taktikával látott el engem. Az ő tapasztalatait kiválóan tudnám kamatoztatni ezen a távon. Remélem, a világbajnokságon, már ha én megyek ezen a távon, nem követem el ugyanezt a hibát.

– Édesapja, aki egyben edzője is, hogyan értékelte Európa-bajnoki szereplését? Ilyenkor edző vagy édesapa?
– Én ezt már nem tudom különválasztani. Nála kezdtem kajakozni, ebbe nőttem bele, szóval ő nekem edzőapa. Aki most is nagyon elégedett volt az eredményeimmel, de hangsúlyozta: ne felejtsem el, hogy ez még csak az Európa-bajnokság volt.

– A világbajnoki válogatóra miként készülnek?
– Jelenleg Ráckevén edzünk, majd a válogató előtti héten indulunk Szegedre. De hogy milyen számokban szerepelek, arra csak két hét múlva tudok válaszolni. Számomra is meglepetés lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik