A Szabó, Csipes kettős szállította az első aranyat

Vágólapra másolva!
2010.07.03. 12:16
Címkék
A spanyolországi Trasonában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon ma az 1000 méteres döntőket rendezték meg. Az első magyar aranyérmet a Csipes Tamara, Szabó Gabriella kettős szállította. Az első döntős napon egy arany, két ezüst és egy bronzérem a magyar mérleg.
Szabó Gabriella (jobbra) és Csipes Tamara aranyérmet nyert (Fotó: Tumbász Hédi – archív)

A nap a férfi  K–1 1000 méteres döntővel kezdődött, ahol Kucsera Gábornak nem volt esélye az éremszerzésre, a hatodik helyen zárt.

SZAVAZÁS

Hány érmet szerez a magyar válogatott az Eb-n?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

C–1 1000 méteren Sarudi Pál képviselte a magyar színeket, aki eddigi legnagyobb sikereit négyesben érte el (2007-ben C–4 200-on világbajnok is volt), ám most egyesben is remekül helyt állt, ugyanis nagyszerű hajrájának köszönhetően bronzérmet szerzett.

Az olimpiai programban nem szereplő női K–1 1000 métert vérmes, még inkább érmes reményekkel várhattuk, hiszen ott lapátolt a mezőnyben a szám világ- és Európa-bajnoki címvédője, Kovács Katalin. Ezúttal azonban meglepetésre még csak a dobogóra sem tudott felállni Kovács, akinek már a rajtja sem sikerült jól, és fokozatosan elszakadt tőle az első három hajó, így a magyar klasszis csak a negyedik helyen végzett. A számot a brit  Rachel Cawhton nyerte meg, akinek az edzője a magyar Simon Miklós (Benedek Dalma korábbi trénere).

MINDEN MAGYAR EGYSÉG DÖNTŐS 200 MÉTEREN

 A szombat délutáni elő- és középfutamokból minden magyar egység bejutott a vasárnapi döntőbe 200 m-en a spanyolországi Trasonában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

További részleteket itt olvashat!

Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos külön-külön már sok szép sikert aratott, de ebben az évben együtt is megpróbálnak eredményesek lenni K–2 1000 méteren. A trasonai Eb azt mutatja, érdemes volt próbálkozni, ugyanis a magyar hajó az olimpiai bajnok Hollstein, Ihle német páros mögött a második helyen ért célba.

C–2 1000 méteren az ebben a számban a nemzetközi mezőnyben rutintalannak számító Mike Róbert, Tóth Márton egység negyedik lett.

Az első aranyérmet a Szabó Gabriella, Csipes Tamara páros nyerte a nem olimpiai, K–2 1000 méteres távon. A magyar kettős gyengén rajtolt, 500 méter után még hatalmas versenyben volt több hajóval is, ám a táv második felében ellépett a mezőnytől, és fölényes győzelmet aratott. A remek hajráembernek számító Csipesnek pályafutása során ez volt az első felnőtt Európa-bajnoki címe. Magyarországnak pedig összességében ez volt a 100. Európa-bajnoki aranyérme a kajak-kenu sportágban.

Csipesékéhez hasonlóan nagy sikert aratott a magyar egység férfi K–4-ben, még akkor is, ha a Dombi Rudolf, Szalai Tamás, Kökény Roland, Hadvina Gergely összetételű hajó „csak" a 2. helyen végzett. Ez ugyanis kiváló eredmény az ebben az összetételében első világversenyén induló magyar csapattól, amely a tavalyi U23-as Európa-bajnok egységre épül (csak Kökény nem volt akkor a hajóban).

Az utolsó mai döntőben férfi C–4-ben a Széles Gábor, Varga Dávid, Vass András, Kiss Tamás összeállítású magyar egység ötödik lett.

 A SZOMBATI, 1000 MÉTERES DÖNTŐK EREDMÉNYEI
FÉRFI K–1 
1   Max Hoff (Németország)3:33.018
2. Aleh Jurenyia (Fehéroroszország)3:34.148
3. René Holten Poulsen (Dánia)3:35.228
...6. KUCSERA GÁBOR3:37.183
FRÉFI K–2 
1. Martin Hollstein, Andreas Ihle (Németország)3:11.283
2. KAMMERER ZOLTÁN, VERECKEI ÁKOS3:12.198
3. Diego Cosgaya Noriega, Emilio Merchan Alonso (Spanyolország)3:13.84   
FÉRFI K–4 
1. Németország2:54.016
2. MAGYARORSZÁG (DOMBI RUDOLF, SZALAI TAMÁS, KÖKÉNY ROLAND, HADVINA GERGELY)2:54.961
3. Csehország                                                          
 2:55.316
 C–1 
1. Sebastian Brendel (Németország)3:59.106
2. Mathieu Goubel (Franciaország)3:59.996
3. SARUDI PÁL4:00.786
C–2 
1. Szergej Bezuglij, Makszim Prokopenko (Azerbajdzsán)3:34.115
2. Alekszej Korovashov, Ilja Pervuhin (Oroszország)3:34.745
3. Lazar Silviu Dumitrescu, Victor Mihalachi (Románia)3:34.930
4. TÓTH MÁRTON, MIKE RÓBERT
3:37.315
 C–4 
1. Oroszország3:17.363
2. Fehéroroszország3:18.438
3. Németország3:19.084
...5. MAGYARORSZÁG (SZÉLES GÁBOR, VARGA DÁVID, VASS ANDRÁS, KISS TAMÁS)3:23.163
NŐI K–1 
1 Rachel Cawthorn (Nagy-Britannia)3:58.346
2. Franziska Weber (Németország)4:00.806
3. Beata Mikolajczyk (Lengyelország)4:01.276
4. KOVÁCS KATALIN4:07.861
NŐI K–2 
1. SZABÓ GABRIELLA, CSIPES TAMARA3:34.659
2. Juliana Salahova, Anasztaszja Szergejeva (Oroszország)3:36.254
3. Tina Dietze, Carolin Leonhardt (Németország)3:38.769
 STORCZ BOTOND: NINCS OKUNK PANASZRA
 

„Összességében nincs okunk panaszra. Egyedül Kovács Kati negyedik helye okozhat csalódást, a többiek az elvárásoknak megfelelően szerepeltek, és láttam néhány kiváló teljesítményt is" – értékelt a hazai szövetségnek Storcz Botond szövetségi kapitány.

 

„Az Európa-bajnok női kajak kettes leiskolázta a mezőnyt, tanítani való volt, ahogy megindultak a cél előtt háromszáz méterrel, onnantól csak a hátukat nézte mindenki. Nagyon szépen ment a férfi páros is, az előfutamok után biztos voltam abban, hogy vagy arany, vagy ezüstérmet szereznek, az utóbbi sikerült. Borzasztóan örülök a fiú négyes sikerének, évek óta nem álltunk dobogón ebben a versenyszámban, a srácok meghálálták a bizalmam. Sarudi Pali bronzérme is egyértelmű siker, úgy néz ki, hogy Vajda Attilán kívül még egy klasszis versenyzőnk van ezen a távon. Kucsera Gábor tud ennél jobbat, de így is csak nüanszokon múlt, hogy dobogós legyen. A kenu páros hozta magát, de azért szebb lett volna, ha érmet szereznek, és egy fokkal jobbat vártam a kenu négyes egységünktől is. A németek lehengerlően szerepeltek ma, jól látszik, hogy katonás rendben készülnek, minden versenyszámra megvan a »specialistájuk«. Nem hiszem, hogy a világbajnokságig nagyot zuhanna a formájuk, mi viszont még fejlődhetünk addig" – vélekedett a szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik