A maratonistáknál új élet kezdődik Banyolesben

Vágólapra másolva!
2010.09.15. 17:51
null
Györe Attila (balra) még húzza, Csabai Edvin azonban már letette a kenulapátot (Fotó: Tumbász Hédi, NS-archív)
Évek óta hagyomány már, hogy a kajak-kenusoknál a maratonisták nagy versenyével, a világbajnoksággal zárul a szezon. Az idén szeptember 24. és 26. között a spanyolországi Banyoles ad otthont a versenynek, amelyre nagy erővel készül a magyar válogatott is. A csapat egyik legrutinosabb tagja, Györe Attila új kihívásokkal néz szembe.

 

Talán nem túlzás azt állítani: a magyar maraton szakág életében új fejezet kezdődik. Az idén ugyanis bejelentette visszavonulását a szakág legeredményesebb versenyzője, a 17-szeres világbajnok kenus, Csabai Edvin, aki az elmúlt egy évtizedben – kimondva-kimondatlanul – fix aranyérmese volt egyesben és Györe Attilával párosban is a magyar csapatnak.

Egy nagy korszak lezárult. Jövő hét végén a spanyolországi Banyolesben azonban új fejezet kezdődhet – új reményekkel és talán újabb nagy sikerekkel is, amelynek egyik kulcsfigurája Györe Attila lehet.

Az idei augusztus végi szegedi MKB sárkányhajó-világbajnokságon is szereplő kenus tavaly az ICF eltiltása miatt (fegyelmi vétséget követett el a 2009-es sárkányhajó-világbajnokságon) kénytelen volt kihagyni a világbajnokságot. Az idén azonban új társsal, Kövér Mártonnal párosban és egyesben is megküzd majd a mezőnnyel.

„Nem ismeretlen, de azért nem annyira bejáratott terület – mondta Györe Attila az egyessel kapcsolatban. – Legutóbb 2005-ben, Perth-ben indultam egyesben világversenyen, akkor a harmadik lettem. Azóta a szakág két legnagyobb egyénisége, Csabai Edvin és a spanyol Bea is letette már a lapátot. Úgy gondoltam, miért ne próbálhatnám meg én is?! Nagy kihívás, szép feladat lesz ez számomra."

Györe Attila úgy érzi: a rutin mindenképpen mellette szól, bár mostanában már nem tudott olyan sokat edzeni, hiszen a civil életében is sok munka várta. Tűzoltóként dolgozik, így a világbajnokság előtt mindössze három hete volt a felkészülésre. Jelenleg Győrben készül, Kövér Mártonnal.

„A világversenyeket megelőzően mindig Győrben tréningezünk, itt a legjobbak a feltételek, itt tudjuk leginkább gyakorolni a futószakaszokat. A szokásoknak megfelelően a lányokkal edzünk, ráadásul Csay Reni és Faldum Bereniké mellé megérkezett a Gutyina Kinga, Bara Alexandra duó is, vagyis edzőpartnerekben nincs hiány."

Az elmúlt években a kenu szakág Csabai Edvinnek és Györe Attilának köszönhetően rendre két aranyéremmel zárta a világbajnokságokat. De vajon mire lehet képes most a magyar csapat, Csabai nélkül?

„A célunk két érem, de hogy milyen színű lesz, arra most nem tippelnék. Bár olyan párom sosem lesz, mint amilyen Csabai Edvin volt, Kövér Marcival is nagyon jó úton haladunk a felkészülésben. Titkon reménykedem a nagy sikerben, de két éremmel én már elégedett lennék."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik