Videó: a korábbi NHL-sztár kiütötte a játékvezetőt

Vágólapra másolva!
2018.03.13. 15:36
A jégkorongot kedvelőknek biztosan mond még az a név valamit, hogy Andrej Kovalenko. Az orosz ikon 1992 és 2001 közt kisebb-nagyobb megszakításokkal játszott az NHL-ben, majd Oroszországban fejezte be a karrierjét, míg jelenleg a KHL-ben a játékosok szakszervezetének elnöke. Néha pedig bemutatómeccsekre is jár, és nagyon komolyan veszi…

Bár ezeknek a találkozóknak nincs tétjük, Kovalenko úgy csinál, mintha a mai napig az NHL-ben kergetné a korongot.

Lelkesedése azonban némi meggondolatlansággal is párosul, ami látható abból is, hogy a legutóbbi mérkőzésen egyszerűen kiütötte a játékvezetőt.



A bíró a fent látható eset után kórházban kötött ki, és jogi lépéseket fontolgat a korábbi játékos ellen. Kovalenkónak pedig vélhetően nem sokáig lesz ezután helye a KHL vezetőségében…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik