Ünnep a jégen – Szűcs András jegyzete

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2017.09.30. 00:11

Jó kis mondás, hogy a kor nem érdem, csak állapot, mert például itt van az idén 90 éves Magyar Jégkorongszövetség, amely idős ugyan, ám legalább annyira fiatalos is – persze ahol a 94 (és fél) éves Pásztor György mindannyiunk jó- és életkedvforrása, ott ez nem lehet másként…

Nincs még egy ilyen sportágunk, amely negyedszázad alatt olyan hatalmas utat járt volna be, mint a magyar hoki, amelynek néhány fedett pályája és néhány hónapos idénye volt, amikor az aranygeneráció kezdte el a karrierjét, ma viszont egész évben jégen lehetnek a szupertehetségeink, mert 41 fedett csarnokot tart számon a nemzetközi szövetség – és minden bizonnyal téved, ugyanis csak évente frissíti a statisztikáit, addig pedig vígan kinő a földből még néhány...

E pályákra hömpölyögnek a gyerekek, növöget az edzőlétszám is, és hogy a hiányokat lefedjék, immár van országjáró mentoredzőprogram, a bajnokságnak új főtámogatója, a válogatottnak régi, jövőre pedig megint itthon lesz a világbajnokság, amelyen megkísérelhetjük a feljutást az elitbe, egy évtizeden belül harmadszor.

Merthogy 2018-ban már tízéves lesz a „szapporói csoda”, az említett aranygenerációnk hőstette, amely új síkra terelte a sportágat, s új szintre is, hiszen immár a látványsportágak közé tartozik, simán képes megtölteni a BS-t egy héten át, méghozzá olyan hangulatban és drukkerszínvonalon, amelynek csodájára jár a világ, és ezt nemcsak a hazaszeretetünk mondatja: ezt írta tavaly a világhatalom Kanada legfőbb jégkorongos médiuma is!

Mindehhez persze nemcsak a legnagyobbat durrantó „szapporói hőseink”, hanem az előttük és utánuk jégre lépők is hozzátették a magukét – olvassák csak el a Nemzeti Sport szombati számában megjelenő Hosszabbítás mellékletet! –, és az a legszebb ebben a 90. születésnapban, hogy a legtöbbjük szombaton ott lesz a Papp László Budapest Sportarénában menetfelszerelésben, öltönyben, szellemiségben.

Tekintve, hogy ez a kilenc évtized legalább három generáció jéghokival töltött életét öleli fel, nagyapáink, apáink és saját hőseink is jelen lesznek, megfűszerezve a világverő Finnország világbajnokaival, azaz dagadhat a keblünk, párásodhat a szemünk, mert okkal ünnepelhetjük a jégkorongunkat.

Mi mást mondhatnánk még: boldog születésnapot, magyar hoki!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik