Andersson igazi sportcsaládból származik

Vágólapra másolva!
2010.01.27. 09:03
null
Andersson kihívásnak érzi a fehérvári "kiruccanást"
Címkék
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, harmadik cserelehetőségét is kihasználta az Alba Volán, amely pénteken a Ljubljana ellen bejuthat az EBEL jégkorongliga rájátszásába. A klub a térdsérülése miatt az idény végéig kidőlt Ondrejcík Rastislav helyére svéd hátvédet igazolt. Niklas Andersson a magyar bajnokcsapat hetedik légiósa.

Végleges a Sapa Fehérvár AV 19 EBEL-kerete: a térdműtétje után az évad egész hátralévő részére kidőlt Ondrejcík Rastislav helyét Niklas Andersson veszi át. Márpedig idény közben három játékoscserét engedélyeznek. A Fehérvár esetében Andersson szerződtetése a harmadik: szeptember 28-án Teemu Elomo távozott, akinek helyét október 19-én David Bornhammar foglalta el, aztán az október 28-án visszatérő Nathan Martz miatt Flinta Botond került ki.

Általános felfogás minden sportágban, hogy a légiós legyen jobb a hazainál, különben csak elveszi a helyet az ifjúság elől. A Sapa Fehérvár AV 19 esetében az EBEL pontrendszere miatt ez különösen igaz. A keret értéke maximum 60 pont lehet, ami úgy áll össze, hogy bizonyos irányelvek alapján egy csapat minden húsz évnél idősebb játékosát 0.5-től 4 pontig értékeli a másik kilenc klub, ezt átlagolják, és összeadják. Az első irányelv, hogy a légiós 4 pontos, tehát csínján kell bánni az importokkal. Ennek ellenére Andersson már a negyedik légiós hátvéd lesz Fehérváron – összességében pedig a hetedik –, aminek a Magyarországon általános bekkhiány az oka. Ugyanakkor a támadók közül csak ketten külföldiek: az egyik a hivatalosan amerikai-román állampolgár Mihály Árpád, a másik a kanadai Nathan Martz.


KIHÍVÁSNAK ÉRZI A FEHÉRVÁRI „KIRUCCANÁST”

A vártnál kicsit korábban landolt Ferihegyen a fehérváriak új szerzeménye, a svéd Niklas Andersson. Ha a lövőereje is akkora, mint a türelme és a vidámsága, akkor jól jár vele a magyar klub. Szinte biztos: könnyen befogadják majd új csapattársai.

 

– Ki tudja mondani a város nevét, ahol március végéig lakni fog? – kérdeztük a 24 éves, kölyökképű játékostól.
– Sajnálom, de az nem fog menni.

 

– Székesfehérvár.
– Jól hangzik, megtanulom majd kiejteni. Az az igazság, hogy eddig csak Budapest került szóba otthon.

 

– Miért döntött amellett, hogy Magyarországra szerződjön?
– Gondolkodtam két-három napig, amikor azt az ajánlatot kaptam a menedzseremtől, hogy itt fejezzem be a szezont. Aztán arra gondoltam: miért ne gyűjtenék tapasztalatokat?

 

– Ráadásul ez az első külföldi klubja.
– Két hónapig még sohasem voltam egyedül idegen országban, bár a svéd utánpótlás-válogatottal sok helyen jártam.

 

– Ismeri valamennyire a magyar jégkorongot?

– Az eredményeit kevésbé, de tudom, hogy Vas János egykori csapatomban, a Brynäsben játszott. Személyesen viszont még nem találkoztam vele.

 

– Az az igazság, hogy mi is csak néhány adatot tudunk önről: hogy hátvéd, hogy a svéd Leksandból érkezik, de semmi személyeset.

– Az édesapám hokimenedzser, az édesanyámnak sportboltja van, a testvéreim pedig jégkorongoznak, mint én. Igazi sportcsaládból származom.  

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik