Sofron-mesterhármas és Volán-győzelem a Graz ellen

Vágólapra másolva!
2011.10.25. 21:40
null
A Fehérvár végül bedarálta a Grazot (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) 15. fordulójában a Fehérvár hazai jégen 6–3-ra legyőzte a Grazot. A magyar csapatban Sofron István három gólt ütött.

Jól kezdte a bajnokságot az Alba Volán. A fehérvári csapat a mai mérkőzés előtt 13 meccs után 16 szerzett ponttal a negyedik helyen állt a bajnokságban, így akár esélyesnek is lehetett nevezni a hatodik Graz elleni hazai összecsapás előtt.

Ennek ellenére kissé álmosan kezdett a Fehérvár, az osztrákok már az első percben megszerezték a vezetést: Patrick Hanard egyenlő létszámnál vette be Adam Munro kapuját. Pedig az idegenbeli tabellán a Graz a legrosszabb a ligában, nyilván ezen is akartak változtatni, amikor nekiestek az Albának...

A fehérváriak azonban nagyon hamar rendezték soraikat, s kihasználták első emberelőnyüket. A 3. percben Sofron István remek ütemben érkezett a kapu, elé, így közelről csak a kapuba kellett segítenie Tokaji Viktor „forintos" korongját. Nem egész hat minutummal később pedig ismét emberfórba került a Volán, és ismét Sofron volt eredményes.

A második harmadban Zdenek Blatny ugyan egyenlített, de az utóbbi időszakban bombaformában játszó Derek Ryan, miután a védők között becikázott a kapu előterébe, ismét a Fehérvárt juttatta vezetéshez.

Egy újabb ütésváltás után (ismét Blatny, majd Sofron – harmadszorra – volt eredményes) a Volán egygólos előnnyel (4–3) vonulhatott pihenőre az utolsó játékrész előtt.

A Graz a legutóbbi négy meccsén három méretes zakóba szaladt bele, látszott is, hogy a csapat Magyarországon mindenképpen javítani szeretne. A vége azonban ezúttal is sima vereség lett: a harmad közepén Vas Márton alakította kétgólosra a különbséget, öt és fél perccel a vége előtt pedig az addig három gólpassznál járó Ladányi Balázs tette izgalommentessé a találkozó végét.

A Fehérvár 6–3-ra nyert, s szerzett újabb két bajnoki pontot.

MÁR MINDEN MECCSEN ESÉLYESEK VAGYUNK – SOFRON

15. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV19–MOSER MEDICAL GRAZ 99ERS (osztrák) 6–3 (2–1, 2–2, 2–0)
Székesfehérvár, 3218 néző. Vezette: Erd (osztrák), Fajdiga (szlovén), Hütter (osztrák), Nagy A. (magyar)
FEHÉRVÁR: MUNRO – Pratt, Borgatello, Palkovics, Johansson, RYAN – HORVÁTH A., TOKAJI, SOFRON, VAS M., LADÁNYI – Durco, Sille, Kovács Cs., Sikorcin, Mihály Á. – Orbán, Benk, Magosi
GRAZ: Weinhandl – VAN BALLEGOOIE, Klimbacher, P. Harand, LATENDRESSE, M. Iberer – Jarrett, Lembacher, Dahlman, BLATNY, LYSAK – Bisaillon, Kantor, Ganahl, Lange, Wilfan – Reinthaler, P. Maier, Moderer, Dinhopel
Gólok: 0:34: P. Harand (Van Ballegooie, Latendresse, 0–1). 2:46: Sofron (Tokaji, Vas M. – emberelőny, 1–1). 8:35: Sofron (Ladányi, Horváth A. – ee., 2–1). 25:02: Blatny (Lysak, Jarrett – ee., 2–2). 30:58: Ryan (Palkovics, Johansson – ee., 3–2). 33:57: Blatny (Lysak, Van Balleggooie – ee., 3–3). 37:39: Sofron (Ladányi, Tokaji, 4–3). 52:42: Vas M. (Ladányi, Sofron, 5–3). 54:30: Ladányi (Vas M., Sofron – ee., 6–3)
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
További eredmények: Klagenfurt–Villach 2–1, Ljubljana–Linz 2–3, Salzburg–Jesenice 3–2 – szétlövéssel, Vienna–Znojmo 9–2. Szabadnapos: Zagreb.
AZ ÁLLÁS
1. Linz 14 9 3 1 1 57–40 25
2. Klagenfurt 13 10 1 2 50–27 21
3. Ljubljana 14 7 2 2 3 44–31 20
4. FEHÉRVÁR 14 6 2 2 4 48–43 18
5. Salzburg 13 6 2 1 4 46–43 17
6. Vienna 14 2 3 3 6 52–55 13
7. Znojmo 13 4 1 3 5 38–50 13
8. Graz 14 5 1 8 40–50 12
9. Jesenice 14 3 1 3 7 37–46 11
10. Zagreb 13 2 2 2 7 33–43 10
11. Villach 14 3 1 10 30–47 8
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik