Pjongcsang 2018: Ovecskin mindenképpen játszani akar

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.21. 19:04
Mindenképpen játszani akar a 2018-as pjongcsangi téli olimpián Alekszandr Ovecskin, a világ egyik legjobb hokisa függetlenül attól, hogy lesz-e megállapodás az észak-amerikai profiliga (NHL), a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) között az NHL-esek szerepeltetéséről.

A 29 éves, 760 NHL-mérkőzésen 895 pontot gyűjtött orosz csatár elmondta: pályára lépne a következő ötkarikás játékokon, és bízik benne, hogy sikerül megegyezni a sztárok elengedéséről.

A 2014-es szocsi olimpia előtt nehezen állapodtak meg a felek, elsősorban az NHL-es klubvezetők szerettek volna engedményeket kicsikarni, ha már a játékok ideje alatt két és fél hétre szünetel a bajnokság, ráadásul ők fizetik a dollármilliókat kereső hokisokat is.

Az NHL-ben ötszörös gólkirály, háromszor pedig az év játékosának választott Ovecskint elengedte volna klubja, a Washington Capitals, ha történetesen akkor nem egyeznek meg az érintettek.

Az oroszoknak különösen fájó volt a szocsi szereplés: a hazai közönség előtt jégre lépő együttes csak az ötödik lett, ráadásul az ősi rivális Kanada vitte haza az aranyérmet.

Az NHL-es sztárok 1998 óta szerepelnek olimpián, de minden alkalomra új szerződést kell kötni az elengedésükről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik