nemzetisport.hu 2016.10.30 19:26

Női hoki: eseménydús hétvégét zártak a KMH-s lányok

A Hokiklub Budapest EWHL-csapata vasárnap az osztrák Südtirol Eaglest fogadta a Tüskesátorban az osztrák női jégkorongbajnokságban, és 6–3-as vereséget szenvedett.

 

Izgalmas, fordulatos mérkőzésnek lehettek szemtanúi a mérkőzésre kilátogatók. Az eredmény ugyan 6–3 lett a vendégek javára, ennek ellenére közel sem volt egyoldalúnak nevezhető a küzdelem.
Az első harmad második percében a vendégek szereztek vezetést, ám a 16. percben a budapestiek kanadai származású csatára kiegyenlített, így az állás 1–1 volt. A vendégeknek a harmad vége előtt sikerült még egyszer betalálni a Hokiklub Budapest kapujába, így a második harmad 2–1-es vendégvezetéssel kezdődhetett.

A második harmadban kétszer is sikerült betalálniuk a hazaiaknak az osztrák kapuba. Előbb a Hokiklub Budapest csapatkapitánya lőtt eredményesen, így az állás ismét egyenlő volt, majd egy újabb budapesti góllal a Hokiklub Budapest átvette a vezetést. A harmad végén az állás 3–2 volt a budapestieknek.

A harmadik harmadban a vendégcsapat egymás utáni három góljával ismét átvette a vezetést, így a hazaiak vezetőedzője úgy döntött, 5–3-as állásnál lehozza a kapusukat a pályáról. Így a Hokiklub Budapest hat mezőnyemberrel támadhatott. A hazaiaknak sajnos nem sikerült gólt szerezniük, és a vendégek üres kapus góljával a mérkőzés végeredménye 6–3 lett az osztrákoknak.


Mindeközben a hétvégén a KMH utánpótlás korú leánycsapata kétnapos tornán vett részt Dunaújvárosban, ez a nemzetközi Women's Developement Tour (röviden: WDT) első állomása volt.
A tornán körülbelül száz, tíz és tizenhat év közötti leány vett részt. Az ötcsapatos torna célja a kislányok sportszakmai fejlődése és mérkőzéstapasztalat gyűjtése volt számukra.

A tornán magyar, valamint szerb csapatok is szerepeltek. A KMH kettő csapatot is indított a megmérettetésen, begyűjtve az első, valamint az ötödik helyet. A torna a lányok életkorára való tekintettel is igen színvonalasnak mondható volt, összességében remekül sikerült a hétvége, nemcsak az elért helyezések, hanem a mérkőzések által nyújtott fejlődés lehetősége miatt is. A torna legjobb játékosa a KMH csapatából Gengeliczky Dorottya lett.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.01.12 15:11:25

Jégkorong KOHÁN GERGELY

A DVTK már azzal óriási fegyvertényt hajtott végre, hogy magyar csapatként legyőzte a szlovák bajnok és ezüstérmes Nitrát.

2018.01.04 10:52:38

Jégkorong KOHÁN GERGELY, SZŰCS ANDRÁS

A gyengébb válogatott teljesítmény és a doppingügyek után 2018 csak jobb lehet.

2017.12.27 23:24:18

Jégkorong KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. „Nyolc gólt ajándékozott szokás szerint telt házas közönségének.”

2017.12.23 19:13:53

Jégkorong BOBORY BALÁZS

A Fehérvár AV19 játékosai ismét elvitték a felajánlott ajándékokat a polgárdi-tekerespusztára.

2017.12.17 14:38:16

Jégkorong THURY GÁBOR

A Fradi jégkorongcsapatának egykori válogatott szélsője december 2-án ünnepelte 75. születésnapját.