Jégkorong: Zalaegerszegen folytatódik a családi program

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 15:22
null
Az UNI Győr ETO HC is Zalaegerszegre látogat (Fotó: Dunaújvárosi Hírlap)
Első alkalommal most szombaton rendeznek élvonalbeli jégkorongmérkőzést Zalaegerszegen, ahol az Erste Ligában szereplő két dunántúli együttes, a székesfehérvári Titánok és az UNI Győr ETO HC csap össze, a hazai szövetség (MJSZ) pedig az Erste Liga Matiné elnevezésű eseménysorozat programjaival várja az érdeklődőket a helyszínen – írja az MTI.

 

Az MJSZ keddi sajtóközleménye szerint a szövetség és az Egerszegi Titánok az élvonalbeli találkozó előtt, alatt és után gyerekeket, valamint felnőtteket, valamint a közeli utánpótlás-csapatokat is különböző aktivitásokkal várja. Az érdeklődők a meccs helyszínén kialakított játékzónában megismerkedhetnek a sportággal, találkozhatnak Csúszkával, a hazai jégkorongsport népszerű kabalaállatával, harmadszünetekben pedig különböző játékokban tehetik próbára magukat.

Az Erste Liga Matiné programjai Zalaegerszegen 12.45-kor kezdődnek. Lesz buborékhoki, kapura lövés, korongtorony-építés, kvízjáték nyereményekért, valamint lehet a csapatok mezeivel és az Erste Liga-trófeával is fotózkodni. De arcfestéssel, jó idő esetén aszfaltszínezéssel és lufihajtogatással is kedveskednek a helyszínre látogatóknak, a mérkőzés után pedig közönségkorcsolyázás és jégdiszkó szerepel a programban.

Az eseményről bővebb információkat az Erste Liga és a zalaegerszegi jégkorongklub hivatalos honlapján találhatnak az érdeklődők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik