Jégkorong-vb: Szlovénia az élre állt, Japánnak nincs pontja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.27. 22:11
A szlovén jégkorong-válogatott 5–1-re legyőzte Dél-Koreát a Katowicében zajló divízió 1/A vb-n, ezzel az utolsó forduló előtt az élre állt. A szebb napokat látott japánok a negyedik mérkőzésüket is elvesztették, így a záró forduló eredményétől függetlenül kiestek.

A házigazda lengyelek viszont magukra találtak. A két fordulót követően pont nélkül álló rendezők mindkét favoritot legyűrték: előbb a szlovénokat kapták el, ezúttal az osztrákokat. Utóbbiakat vb-meccsen 25 év után sikerült legyőzniük. Ez legutóbb az 1991-es, ljubljanai B-csoportos vb-n sikerült (2–1). A pénteki, záró forduló előtt az első és az ötödik helyezett között három pont a különbség.

Japán 1930 óta számított az ázsiai földrész legjobbjának, Dél-Korea - a következő téli olimpia házigazdája - azonban most megelőzte. A japánok, mint a földrészük legjobbjai 1998 és 2005 között állandó résztvevői voltak az elit-vb-nek. Még úgy is, hogy képességeik alapján nem ott lett volna a helyük. Lefelé kilógtak a mezőnyből, hét szereplésük alkalmával ötször utolsóként végeztek. Első vb-jükön két, az utolsón egy riválist előztek meg. Azóta a második vonalban vitézkedtek, többször szereztek bronzérmet, a kieséstől messze voltak. Egészen mostanáig.

DIVÍZIÓ 1/A VILÁGBAJNOKSÁG, KATOWICE (Lengyelország)
4. FORDULÓ

Japán–Olaszország 1–3 (1–1, 0–2, 0–0)
Szlovénia–Dél-Korea 5–1 (2–1, 2–0, 1–0)
Lengyelország–Ausztria 1–0 (1–0, 0–0, 0–0)

Az állás: 1. Szlovénia 9 pont (16–7), 2. Ausztria 8 (10–6), 3. Dél-Korea 7 (10–9), 4. Olaszország 6 (9–9), 5. Lengyelország 6 (7–8), 6. Japán 0 (3–16)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEINK
Április 15. (Budapest): Magyarország–Ausztria 4–0
Április 16. (Bécs): AusztriaMagyarország 1–3
Április 20. (Budapest): Magyarország–Szlovénia 0–3
Április 29., péntek, 19 óra (Budapest, Tüskecsarnok): Kazahsztán
Április 30., szombat, 19 óra (Budapest, Tüskecsarnok): Oroszország B

A magyar válogatott idén az elit-vb B-csoportjában játszik május 7-étől Szentpéterváron, ahol Szlovákia, Kanada, Franciaország, Finnország, az Egyesült Államok, Fehéroroszország és Németország lesz az ellenfele május 16-ig. Mivel a 2017-es elit-vb-t Francia- és Németország rendezi – mindkettő a mi csoportunkba került –, idén védettséget élvez, tehát nem eshet ki. Így ha Francia- vagy Németország lenne a B-csoportunk utolsója, mi pedig az utolsó előttiek, összevetnének minket az A-csoport utolsó előttijével, és amelyikünk a rosszabb, az esik ki az A-csoport utolsójával. Ha a saját csoportunkban utolsók leszünk, kiesünk, ha viszont a hatodik vagy annál jobb helyen végzünk, akkor bennmaradunk.

Szurkolói infókapszula, csoportbeosztások, menetrend – tudnivalók a 2016-os oroszországi hoki-vb-ről!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik