Jégkorong-vb: Ha kiesünk, emelt fővel távozunk – Chernomaz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.17. 09:55
Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint a magyar jégkorong-válogatott minden tőle telhetőt megtett az oroszországi világbajnokságon, de – amint emlékeztetett rá – csak a mai fehérorosz–francia mérkőzésen dől el, hogy ez elég-e a bennmaradáshoz.

„Mindenki érzi, és a külföldi szakvezetők is elmondták, hogy a magyar csapat sokat fejlődött az elmúlt időszakban, mérkőzésről mérkőzésre bizonyította, hogy nem véletlenül szerepelt a világbajnokságon. Hogy sikerül-e a bennmaradás? Majd az égiek eldöntik”– mondta az MTI-nek Chernomaz.Chernomaz.

Szerinte már a torna első felében nagyon jó harmadokat produkált a csapata, 40-50 percen át képes volt tartani a lépést a legjobbakkal – Kanadával vagy Finnországgal – is, ám a franciák elleni mérkőzésen a kelleténél több hiba csúszott a játékba.

„A sorsfordító a fehéroroszok elleni ütközet volt. Ott ráéreztünk, mire van szükség. Hogyan tudunk a komoly védekezésből átfordulni támadásokba, és végre elegendő gólt lőttünk. A németekkel szemben hasonló volt a játék, ám ott a végén összeroppantunk a nyomás alatt. Ha kiesünk, emelt fővel távozunk, ha viszont bennmaradunk, boldogok leszünk” – fogalmazott a kanadai szakvezető, akinek a vb-vel lejárt a megbízatása.

Az esetleges hosszabbításról még nem tárgyalt a magyar szövetség vezetőivel a tréner.

A magyar csapat akkor marad benn a világ 16 legjobb csapatát tömörítő elitben, ha a fehéroroszok nem szereznek pontot a franciák ellen, azaz alapjátékidőben kikapnak. Fehérorosz győzelem vagy hosszabbításos vereség esetén a magyarok jövőre a divízió I/A-ban szerepelnek Ausztria, Kazahsztán, a Koreai Köztársaság, Lengyelország és Ukrajna társaságában. A másodosztály tornájára előzetesen az osztrákok és a dél-koreaiak jelentkeztek. Az elit vb-nek jövőre Párizs és Köln ad otthont.

A válogatott több szempontból történelmet írt a szentpétervári csoportban: 1939 után először tudott meccset nyerni az élvonalban, először győzött a fehérorosz csapat ellen, először ütött gólt az Egyesült Államoknak, és a bennmaradás is páratlan bravúr lenne, ugyanis ilyen magas szinten ez még egyszer sem sikerült.

B-CSOPORT (SZENTPÉTERVÁR), HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEK
Május 17.
Egyesült Államok–Szlovákia 11.15 (Tv: Sport1)
Fehéroroszország–Franciaország 15.15 (Tv: Sport1)
Kanada–Finnország 19.15 (Tv: Sport1)

A hétfő esti, németek elleni záró összecsapás után a csapatkapitány, Vas Márton a közösségi oldalán bejelentette, hogy többet nem szerepel a válogatottban. A 36 éves játékos 175-ször játszott a nemzeti csapatban és 111 pontot gyűjtött (48 gól, 63 gólpassz). Pályafutása egyik legemlékezetesebb gólja az volt, amelyet 2008-ban, Szapporóban az ukránoknak ütött emberhátrányban, véglegesen eldöntve ezzel a feljutást.

Az már korábban tudott volt, ahogy a 41 esztendős Banham Frank visszavonul, így két népszerű hokis helye üresedik meg a válogatottban.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kanada 6 6 34– 4 +30 18
2. Finnország 6 6 25– 6 +19 18
3. Németország 7 4 1 2 22–20 +2 13
4. Egyesült Államok 6 3 3 20–15 +5 9
5. Szlovákia 6 2 4 12–21 –9 6
6. Franciaország 6 1 1 4 11–20 –9 5
7. MAGYARORSZÁG 7 1 6 12–31 –19 3
8. Fehéroroszország 6 1 5 13–32 –19 3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik