Jégkorong: válogatott védővel hosszabbított a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2022.05.16. 18:40
null
Stipsicz Bence marad Fehérváron (Fotó: Tumbász Hédi)
A hosszú sérülése után a regeneráció utolsó fázisát megkezdő Stipsicz Bencével 1+1 évre szóló új szerződést írt alá a Fehérvár AV19.

 

Hivatalos honlapján közölte az osztrák jégkorongbajnokságban (ICE) ezüstérmes Fehérvár AV19, hogy hosszú sérülése miatt az elmúlt idényben csupán két mérkőzésen pályára lépő Stipsicz Bencével 1+1 évre szóló szerződést kötött.

A rehabilitáció szerencsére már az utolsó fázisában van, a héten már kontaktedzésen kezdhetek részt venni az orvosok engedélyével. Remélhetőleg a rehabilitáció jól sikerült, nagyon sokat köszönhetek Varró Tinának a sok munkáért, és úgy érzem szépen lassan visszatért minden a helyére a vállamban. Azzal, hogy ez a szezon teljesen kimaradt, a klubbal közösen úgy döntöttünk, hogy meg egy évet, kvázi a kimaradt évvel, meghosszabbítjuk a szerződésem. Nagyon szeretek ebben a csapatban játszani, és látom, hogy évről évre jobbak vagyunk, mindenképp az a célom, hogy úgy térjek vissza, hogy minél többet tudjak segíteni a csapatnak”– idézte Stipsicz Bencét a Fehérvár AV19 hivatalos honlapja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik