Jégkorong: újpesti szurkolók bántalmazták az FTC vezetőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.29. 13:36
Újpesti szurkolók bántalmazták a Ferencváros jégkorongszakosztályának elnökségi tagját, Almássy Kornélt és ismerőseit a két klub csütörtöki hokibajnokija után. Erről a klubvezető írt a Facebook-oldalán, s azt is hozzátette, hogy Újpestről többen is bocsánatot kértek az incidens miatt.

„A számunkra vereséggel végződő meccs után viszonylag hamar eljöttünk a vendégszektorból, a rendőrök és a szervezők kiengedtek minket és a Labdaverő utcában parkoló autónkhoz sétáltunk, már majdnem elértük a kocsijainkat, amikor kiugrott a járdáról, bokorból 6-8 újpesti »kemény csávó«, akik »Mocskos fradisták vagytok!« kiáltással hármunkra támadtak” – írta a korábbi szakosztályvezető a Facebookon.

„Engem a szemem alatt ütöttek le, a másik két barátomat szintén a fejükön érte az ütés, majd a földön fekve is kaptam néhány rúgást. (Képet nem posztolnánk magunkról, mert nem nézünk ki valami jól, de szerencsére úgy tűnik, mind a hárman törés nélkül, talán kisebb agyrázkódással megúsztuk.) Utána visszamentünk a bejárathoz, és kissé emelt hangon kértük a rendőröket, hogy ahelyett, hogy a vendégszektor bejáratánál álldogálnának (ott legalább 15-en álltak és a stadion mellett is voltak jó páran), talán kísérjék már el a Fradi-szurkolókat az utcán” – folytatta Almássy.

„A mérkőzésen telt ház volt, néhány Újpest-ultra kijött, a fradisták viszont hokis törzsszurkolókból, szülőkből, diákokból álltak. Azt is fontosnak tartom leírni, hogy az újpesti polgármester (aki ráadásul egyetemi éveim óta személyes jó barátom) és alpolgármester, amint értesültek az eseményről, rögtön elnézést kértek és sajnálatukat fejezték ki. A meccs közben is többször invitáltak minket a VIP-be, de ezzel mi nem éltünk, ám ha éltünk is volna vele, a kocsinkhoz így is el kellett volna jutni.”

Almássy hangsúlyozta, a január 5-i visszavágóra is telt házat remél, de arra kérte a Ferencváros szurkolóit, a pályán kívülre ne szervezzenek „visszavágót”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik