Jégkorong: újabb vereség, Szlovénia a hajrában kerekedett fölénk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.13. 20:01
null
Jó védekezéssel két harmadon át tartottuk Szlovéniát, támadójátékunk viszont végig vérszegény volt (Fotó: Mirkó István)
Második mérkőzését is elveszítette a Papp László Sportarénában a magyar jégkorong-válogatott, amely a dél-koreai rendezésű divízió 1/A világbajnokságra hangolva ezúttal négy góllal kapott ki a háromcsapatos felkészülési tornát megnyerő Szlovéniától, leendő vb-ellenfelünktől.



1. harmad

GŐZ, NEMES ÉS NÉMETH A. KERÜLT KI A VB-KERETBŐL

Az EIHC Hokigálát követően újabb három játékossal szűkítette a vb-keretét Rich Chernomaz, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. A szakmai döntés értelmében a Franciaországban légióskodó Gőz Balázs mellett két fehérvári csatár, Nemes Benjamin és Németh Attila nem tarthat a nemzeti együttessel.

Az utazó keretben 25 játékost kapott helyet, méghozzá azért, mert Vas Márton csak útközben csatlakozik a többiekhez, míg Nagy Gergő szereplése klubkötelezettsége miatt eleve bizonytalan. A világbajnokságra két kapus és húsz mezőnyjátékos nevezhető, ám sérülés esetén a kapuscsere engedélyezett. A nagy távolság miatt a magyar csapat mindhárom kapusát elviszi Dél-Koreába.

Az utazó keretet itt találja meg!

Rendesen nekünk estek a szlovén vendégek, a házigazda magyar együttes beszorult saját kapujának az előterébe, és kizárólag a védekezésre összpontosított. Annál is inkább, mert a nyomást szabálytalanságokkal próbáltuk kompenzálni, így Németh Attila, majd másfél perccel később Bartalis István is kiült a büntetőpadra. A 11. percben fórba kerülve kicsit kiegyenesedtünk, de közel sem tudtunk olyan nyomást gyakorolni az ellenfélre, mint viszont. A harmadot azonban gól nélkül zártuk a sokat és gyorsan korizó, a lövésekkel sem spóroló szlovénokkal szemben (0–0).

2. harmad

A játék képe a második harmadban sem változott döntően, bár a szlovénok változatlanul irányítottak és diktálták a tempót, azért a gólveszélyességük már közel sem érte az első harmad szintjét. A 31. percben aztán megitatták velünk a fekete levest: az éppen emberelőnyben lévő magyar együttes kezdeményezni próbált, viszont a védekezés kihagyott, Tomaz Razingar pedig ziccerben vitte rá a korongot Hetényi Zoltánra. A rutinos szlovén a kapu előtt keresztbe korcsolyázva fektette el a magyar kapust, majd higgadt befejezést választott. Fáradt, tompa volt a magyar együttes, amely a héten kemény fizikai munkával alapozott a vb-re, ennek aztán az lett a következménye, hogy az akcióink a frissességet és az ötletességet is nélkülözték. Igaz, erővel tényleg rendben voltunk (0–1).

3. harmad

U18-AS VB: SZLOVÉNIA LEGYŐZÉSÉVEL KEZDTÜNK

A Szlovénia ellen aratott ötgólos győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar U18-as jégkorong-válogatott a Székesfehérváron zajló divízó 1/B világbajnokságon.

Bővebben itt olvashat a torna 1. fordulójáról!

A harmadik harmad elején ismét emberelőnybe kerültünk – Anze Kuralt a második kiállítását szedte össze –, de hiába helyeztük nyomás alá az ellent, a kiegészülő szlovénok hat mp alatt használták ki, hogy ismét öt az öt ellen voltunk a jégen. A védelem nagyon rosszul helyezkedett – leginkább sehogy –, a lőtt passz akadálytalanul jutott el a kapunk előtt a semmiből feltűnő Ales Musichoz, aki kis szerencsével begyömöszölte a korongot Hetényi Zoltán alatt a magyar kapuba (0–2). A harmad közepi magyar kiállítás szlovén gólveszélyt, majd némi kakaskodást hozott – Kuralt harmadszor is kiülhetett a büntetőpadra –, a három kiállítást követően öt a négyben maradtunk a jégen. Ami nekünk akkor sem sikerült, összejött kevéssel később Szlovéniának: emberfórját gólra váltotta. A Hetényi Zoltánt, valamint a magyar kapusról lejövő korongot végig keményen támadó szlovénok ellen újabb perpatvar színesítette a hajrát – magyar részről Hári János volt a kezdeményező –, amely újabb szlovén gólt hozott az akkor már fizikailag is elfáradó házigazda ellen (0–4).

„A VILÁGBAJNOKSÁGON TELJESEN MÁS LESZ A SZLOVÉNOK ELLENI MECCS!”



EIHC HOKIGÁLA
MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 0–4 (0–0, 0–1, 0–3)
Papp László Budapest Sportaréna, 4131
néző. V: Babics, Kincses, Gangel, Soltész
MAGYARORSZÁG: Hetényi Z. – Orbán, Varga A., Hári, Vas J., Kovács Cs. – Szirányi B., Gröschl, Sofron, Bartalis, Nagy K. – Pozsgai, Tokaji, Azari, Sebők, Kóger – Hüffner, Mihály Á., Németh A., Benk, Magosi. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
SZLOVÉNIA: Kroselj (A. Hocevar) – Gregorc, Robar (1), MURSAK 1, MUSIC 1, Urbas (1) – Pavlin, Podlipnik, D. Rodman, M. Rodman, Ograjensek – Tavzelj, Stebih, RAZINGAR 1, Ankerst, B. Golicic (1) – Logar, Tosic, Kuralt, Koren, Leber 1 – Verlic (1). Szövetségi kapitány: Matjaz Kopitar
Gólok. 30:18: Razingar (B. Golicic – emberhátrány, 0–1). 44:45: Music (Urbas, 0–2). 51:59: Mursak (Robar – emberelőny, 0–3). 57:50: Leber (Verlic, 0–4)
Kiállítások: 12, ill. 14 perc
Emberelőnyök: 6/0, ill. 5/1
MESTERMÉRLEG
Rich Chernomaz:
– Pocsék volt az emberelőnyös játékunk. Szlovénia sokkal aktívabb volt a hátrányos védekezésben, mi viszont nem járattuk elég gyorsan a korongot. Nagyon meleg volt a csarnokban, két nap alatt a második meccsünket játszottuk, ráadásul a szlovén válogatott keményebb, mint az osztrák – ezek mind hozzájárultak a fáradtságunkhoz. A mérkőzés felére sajnos elkészültünk az erőnkkel, és amikor így van, akkor elkezdünk hibázni: ezt láthattuk most a záró harmadban.
KORÁBBAN
Magyarország–Ausztria 4–5 – szétlövéssel
Ausztria–Szlovénia 2–3 – h.u.
A torna végeredménye: 1. Szlovénia 5 pont (7–2), 2. Ausztria 4 (7–7), 3. Magyarország 1 (4–9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik