Jégkorong: szörnyű hír, az FTC játékosa ismét rákkal küzd

Vágólapra másolva!
2017.09.15. 13:19
Hardi Richárd, a Ferencváros jégkorongozója egyszer már legyőzte a nyirokrákot, visszatért és lejátszott egy teljes szezont. Most azonban ismét daganatot diagnosztizáltak nála – írja a Blikk.



„Szinte kísért a múlt, hiszen ahogyan két esztendővel ezelőtt, most is éppen az edzőtáborban kezdődtek a gondok. A harmadik-negyedik nap után megduzzadt két nyirokcsomó a nyakamban, és akkor már tudtam, hogy baj van – idézte fel a Blikknek a történteket Hardi Richárd. Rögtön orvoshoz mentem, ultrahangos felvételt készítettek rólam. Majd a kezelőorvosom is megvizsgált, és a PET/CT is jelezte, hogy újra rákos sejtek vannak a szervezetemben.”

A rossz hír érthetően sokkolta a sportolót, hiszen hiába tett meg mindent és küzdött a felépüléséért, most újra harcba kell szállnia a betegséggel.

„Nem tagadom, összeomlottam, amikor szembesültem vele, hogy újra rákos vagyok. A legrosszabb rémálmaimban szerepelt az, hogy visszatér ez a betegség. Igazságtalannak tartottam az életet, miért velem történik ez a borzalom? – mondta Hardi. – Azóta már sokkal jobban vagyok lelkileg. Több orvossal konzultáltam, azzal biztattak, hogy a legutóbb a szervezetemet kevésbé megterhelő kezelést választottunk. Ennek az volt az előnye, hogy visszatérhettem a pályára, viszont a statisztikák szerint így hetven százalék az esélye, hogy a rosszindulatú sejtek újra megtámadják a nyirokcsomókat, ez történt velem is. Ezúttal drasztikusabb módszer következik.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik