Jégkorong: Szélig Viktor befejezte hokis pályafutását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.05. 11:07
Befejezte jégkorongos pályafutását Szélig Viktor, aki 21 felnőtt-világbajnokságon lépett jégre, és 230-szor szerepelt a magyar válogatottban, amivel az örökrangsor második helyén áll.

A 39 éves hátvéd az elmúlt kilenc szezonban a francia Briancont erősítette, amellyel tavaly bajnok lett. Előtte kizárólag a Dunaújvárosban játszott, és négyszer nyert magyar bajnokságot. Az MTI-nek csütörtökön elmondta, a francia klubnál változatlanul számítanak rá, vagyis családjával nem költözik haza.

Kiemelte, az első vb-je 1993-ban nagyon emlékezetes volt, és természetesen felejthetetlen élmény számára, hogy 2008-ban Szapporóban feljutott a világ élvonalába a válogatottal. Szélig a nemzeti csapattól 2013-ban köszönt el, és még két idényt szerepelt a Brianconban, amely most a negyeddöntőben búcsúzott el.

A magyar válogatottsági örökrangsor:
Kangyal Balázs 237
Szélig Viktor 230
Ladányi Balázs 227
Horváth András 225
Tokaji Viktor 222

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik