Jégkorong: „Szavakkal leírhatatlan, hogy felvehettem a magyar címeres mezt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.18. 10:24
Becze Tihamér 27 évesen mutatkozott be a magyar jégkorong-válogatottban a norvégiai EIHC-tornán. Teljesítménye már korábban is predesztinálta volna erre, csakhogy székely hokisként „kényszerből” a román válogatott mezét öltötte magára. Hogy ezt a magyarra cserélje, négy évig itthoni csapatokban kellett játszania, s ez a hosszúnak tűnő idő 2018 nyarán járt le. 

Így bár Jarmo Tolvanen már a novemberi, budapesti Négy Nemzet Tornájára is meghívhatta volna, a decemberi, norvégiai túra előtti első keretben sem szerepelt. Csakhogy hárman is megsérültek, így a szövetségi kapitány úgy döntött, megnézi a jelenglegaz Erste Liga ponttáblázatánakelőkelő második helyén álló csatárt.

„Igazából nagyon meglepett a meghívás, hiszen korábban láttam, hogy nem vagyok a keretben – mondta az NSO Tv-nek az SC Csíkszereda hokisa. – Éppen egy tornán voltunk a klubcsapatommal, és a második meccsünk után szóltak, pontosabban kérdezték, hogy játszhatok-e már a magyar válogatottban. Ugye, a nyáron lejárt a négy év, ami után erre jogosult lettem, így mondták, szeretnék, ha eljönnék a norvégiai tornára. Az edzővel való beszélgetés során egyébként kiderült, hogy ő ezzel tisztában volt, és számít is rám, csak úgy tervezte, hogy majd a februári tornán kapok lehetőséget.”

A norvégiai torna – amelyen sorrendben a franciákkal, a norvégokkal és a fehéroroszokkal mérkőztek meg a mieink, Becze pedig az utóbbi két meccsen játszott – záró napján készült interjúban arról is beszélt, érzelmileg hogyan élte meg, hogy felhúzhatta magyar címeres mezt.

„Különösen a norvégok elleni mérkőzésen borsódzott a hátam, négy éve vártam erre. Fantasztikus, amikor az ember felveheti a saját országának a címeres mezét. Szavakkal nem lehet leírni, mit éreztem.”

Az Erste Ligában remek szezont futó csatár – aki december 20-án ünnepli a 28. születésnapját – egyébként gyerekkora óta Magyarországon jégkorongozott. Videónkban arról is beszélt, hogy ennek ellenéremiért volt kénytelen a román válogatottban játszani. Emellett szóba került a klubidénye, elárulta, hogyan fogadták a társak a magyar válogatottban, s látja-e helyét a csapatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik