Jégkorong: szankciók a DAB-nál, távozott a válogatott

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2014.11.28. 10:17
A Dab.Docler jégkorongcsapata négypontos előnnyel vezet a Mol Ligában, ám legutóbbi három bajnokiját elveszítette, és máris áll a bál. Persze a résztvevők nem így fogalmaznak, de a külsősök így fognak, amint elolvassák, hogy a vezetőség fizetéscsökkentést helyezett kilátásba, az egyik válogatott pedig máris összepakolt, és átigazolt a Fradihoz.

Utóbbi a 26 éves Kiss Ákos, aki 23-szor játszott a nemzeti csapatban, ám ezúttal talán még fontosabb, hogy Dunaújváros szülötte, és néhány hónapos észak-amerikai időszakot leszámítva világéletében otthon játszott – mostanáig.

„Nyaranta értékeljük a játékosokat, akik megígérik, hogy a legjobbjukat nyújtják. Ennek alapján megkötjük a szerződést, amely szerint mi garantáljuk az eszközöket és a fizetést, ők pedig a hozzáállásukat. Viszont néha előfordul, hogy másképpen látjuk ugyanazt... – mondta idősebb Azari Zsolt, a DAB ügyvezetője. – Kiss Ákossal nem értettünk egyet, ezért úgy döntöttem, megengedem, hogy tesztelje, más klubnál mi a helyzet, és elfogadtam a szerződésbontási kérelmét."

A szélső úgy érezte, nem becsülik meg eléggé odahaza. Az újvárosiakkal viszont így is gyorsan találkozhat: az Acélbikák vasárnap pont a zöld-fehérekkel meccselnek. Közben viszont az újvárosiak merenghetnek, ugyanis fizetéscsökkentéssel fenyeget a vezetőség, ami természetesen nem javított a hangulaton, van légiós, aki nyomban közölte: csak addig marad, ameddig a kialkudott pénzét kapja.

„Garanciát várok a játékosok szószólóitól arra, hogy mitől függ, az elvárt szint alatt vagy felett teljesítenek-e. Nem a három vereség a fő probléma, bár a Miskolcon kapott hatos már súrolja az imázsrombolás határát. A fő gond, hogy még a harmadik vereségkor sem volt megfelelő a hozzáállás" – folytatta Azari, aki a következő fizetésnapban, december 10-ében állapította meg az egyelőre képlékeny „garancia" határidejét, egyúttal viszont további igazolásokat tervez, bár a szerdán érkező 25 éves szlovén hátvéd, Nejc Berlisk követője még nincs meg.

A MOL LIGA HÉTVÉGI PROGRAMJA
UTE–Ferencvárosi TC2014.11.28. (péntek)
Debreceni HK–Miskolci Jegesmedvék2014.11.28. (péntek)
ASC Corona Brasov–HK Nové Zámky2014.11.29. (szombat)
Ferencvárosi TC–Dab.Docler2014.11.30. (vasárnap)
HSC Csíkszereda–HK Nové Zámky2014.11.30. (vasárnap)
UTE–Miskolci Jegesmedvék2014.11.30. (vasárnap)
AZ ÁLLÁS
1. Dab.Docler 20 13 2 1 4 69–57 +12 44
2. Miskolci Jegesmedvék 20 10 4 2 4 81–40 +41 40
3. HC Nové Zámky 20 10 4 2 4 86–64 +22 40
4. ASC Corona Brasov 19 8 2 6 3 59–54 +5 34
5. Debreceni HK 20 7 1 3 9 71–69 +2 26
6. UTE 21 6 1 3 11 59–93 –34 23
7. Ferencvárosi TC 21 6 2 13 54–72 –18 22
8. HSC Csíkszereda 19 1 3 2 13 47–77 –30 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik