Jégkorong: svéd kapussal erősödött Kazahsztán a vb előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.19. 08:55
null
Karlsson kazah színekben folytatja (Fotó: AFP)
Néhány nappal a világbajnokság előtt a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) közlése alapján a korábbi svéd válogatott kapus, Henrik Karlsson megkapta az engedélyt, hogy a jövőben Kazahsztán válogatottjában szerepeljen. A 34 éves kapus 2016 óta a KHL-ben szereplő kazah Barisz Asztanát erősíti, és miután rendelkezik kazah állampolgársággal, az IIHF engedélyezte az országváltást számára.

Karlsson pályafutása során 26 mérkőzésen védett az NHL-ben: 2010 és 2012 között a Calgary Flames színeiben szerepelt, majd egy év AHL-es kitérő után az KHL-ben igazolt, s az Avangard Omszk és a Jokerit után került a kazah brigádhoz. A közel két méter magas kapus korábban több alkalommal is szerepelt a svéd válogatottban, ám ezek nem tétmérkőzések voltak.

Karlsson bemutatkozása már meg is történt, a kapus először a múlt vasárnap az olaszok ellen 4–2-re megnyert felkészülési mérkőzésen védett, majd szerdán az Ausztria ellen 5–0-ra megnyert találkozón is lehetőséget kapott.

Mindez azt jelenti, hogy Galim Mambetalijev szövetségi kapitány akár már a vasárnap kezdődő budapesti világbajnokság első meccsén is bevetheti a kapust, aki éppen a mieink ellen ünnepelhetné pályafutása első világbajnoki mérkőzését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik