Jégkorong: „Hiába védekeztünk jól, túl sok büntetést kaptunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.13. 21:07
Öt az öt ellen egyenlő partnere volt a magyar jégkorong-válogatott az A-csoportos franciáknak a norvégiai Négy Nemzet Tornáján, az ellenfél azonban emberelőnyös gólokkal 3–0-ra nyert. A mérkőzés után Hetényi Zoltán, Stipsicz Bence és Bodó Christopher értékelt az NSO Tv-nek.

„Sokkal jobb eredményt érhettünk volna el, mert öt az öt ellen tényleg jól játszottunk.
Hármat lőttek emberhátrányban, ezt sajnálom, mert jobb teljesítményt vártam magamtól
– mondta Hetényi Zoltán, aki a délelőtt folyamán még kisebb betegséggel küzdött. – A lábaimat éreztem, voltam már jobb állapotban is, de mindenképpen szerettem volna játszani, és úgy gondoltam, ez nem lehet kifogás. Örülök, hogy itt lehetek a válogatottal, a srácokkal, és hogy végig tudtam játszani a mérkőzést.”

A magyar csapatból a meccs legjobbjának választott Stipsicz Bence is egyetértett abban, hogy öt az öt ellen jól ment a csapatnak a védekezés. Arról, hogy miért nem sikerült gólt szereznünk, így vélekedett.

„A franciák is elég jól védekeztek, jól zárták le a területeket. Emberelőnyben azért nem találtunk be, mert szerintem nem lőttünk eleget kapura, hiába passzolgattunk jól, ezen változtatni kell. Persze a franciák jól védték a kapujuk előtti területet, nehéz volt lövőhelyzetbe kerülni. Emellett még az is probléma volt, hogy a kipattanókra senki sem érkezett.”

Bodó Christopher is sokszor helyzetbe került a franciák kapuja előtt, de a lehetőségei kimaradtak.

Nem vagyok vele túlságosan elégedett, holnap jobb teljesítményt kell nyújtanom. Voltak helyzeteim, de mind kimaradt, hátul pedig hiába védekeztünk jól, túl sok büntetést kaptunk.”

JÉGKORONG
NÉGY NEMZET TORNA, LORENSKOG

Magyarország–Franciaország 0–3 (0–1, 0–0, 0–2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik