Hét magyar gól az észt kapuban: egy győzelemre a továbbjutástól

Vágólapra másolva!
2016.02.12. 17:55
null
Irányítottunk és biztosan nyertünk az észtek ellen is (Fotó: Szabó Miklós)
A Budapesten zajló jégkorong olimpiai selejtező második fordulójában a házigazda magyar válogatott hat góllal, 7–1-re nyert Észtország ellen, és megőrizte hibátlan mérlegét. Csakúgy, mint a kora délután Litvánia ellen győztes Lengyelország. A vasárnapi záró napon 18 órától (Tv: M4 Sport) a papírformának megfelelően majd a lengyel válogatott elleni mérkőzésünkön dől el a továbbjutás. A képlet egyszerű: a csata győztese utazhat a következő selejtezős körbe. A vasárnapi mérkőzést a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

Miután a 2. percben az első támadásunk góllal zárult – szerzője Sofron István – kedvünkre játszhattunk a folytatásban. Támadásainkat olykor túlcifráztunk ugyan – Hári János ennek a nagymestere –, de ez is bőven belefért. Játékosaink higgadtan szűrték meg az észt támadásokat, többnyire már a harmadunk előtt. Korongszerzés után pedig igyekeztünk ritmust váltva támadni, ennek köszönhetően sok zavart okoztunk az észt kapu előterében. Az újabb magyar gólra mégis a 16. percig kellett várni. Akkor éppen letudtuk az emberhátrányunkat, majd Galló Vilmos vihetett félpályás ziccert a palánk mellől. Fiatal játékosunk – aki tegnap góllal mutatkozott be a felnőtt válogatottban – rutinos öreg rókákat megszégyenítő higgadtsággal lőtt egy csel után az ellenfél kapujába. Az észtekhez öt lövést írtak be az első harmadra a statisztikai lapra – nekünk 18-t –, de Hetényi Zoltánnak csak egyszer kellett komolyabban játékba avatkoznia (2–0).

Galló Vilmos nem kímélte az észteket (Fotó: Szabó Miklós)
Galló Vilmos nem kímélte az észteket (Fotó: Szabó Miklós)
CHERNOMAZ: AZ EDDIGI LEGJOBB HARMAD
„A harmadik harmadban nyújtott teljesítménnyel elégedett vagyok, az eddigi legjobb játékrész volt” – értékelt az M4 Sporton Rich Chernomaz szövetségi kapitány. Hozzátette: az első kettőben nem volt elég tűz és szenvedély a játékosokban, de ebben szerepet játszott, hogy a torna leggyengébb csapatával játszanak. A lengyelek elleni egy teljesen más mérkőzés lesz, fizikális küzdelem várható.
MTI

A második felvonásban még az elsőnél is jobban beszorítottuk az észteket. Sofronék sora túl erős és összeszokott volt az ellenfélnek, Banhaméké meg túl mozgékony. Mindkét sorunk egy-egy gólt szerzett, a két magyar találat között viszont ajándékoztunk egyet az ellenfélnek: a kapunk mögött a bekkjeink rosszul passzoltak, így Hetényi kiszolgáltatott helyzetbe került. Ettől eltekintve nem voltak megingásaink és mi uraltuk a harmadot (4–1).

A záró felvonásra kevesebb muníciója maradt a lendületét vesztő magyar együttesnek. Az észtekben viszont nem volt több néhány fellángolásnál, ami kimerült az ígéretesen induló, ám korán elhaló támadásaikban. Vincze Péter révén ebben a harmadban sem maradtunk góltalanul, fiatal támadónk duplázott, utóbb fórban. Hasonlót cselekedett a végjátékban Sarauer Andrew is, így a végére az eredményben is megmutatkozott nyomasztó fölényünk (7–1).

A tornáról csak a győztes jut az ötkarikás selejtezősorozat utolsó, szeptemberi körébe. Továbbjutás esetén valószínűleg Rigában lép pályára a Chernomaz-csapat Lettország, Németország és Ausztria ellen. A rigai torna győztese már készülhet az olimpiára.

NYILATKOZATOK
„Számomra mellékes, hogy szerzek-e gólt vagy sem, csak nyerjünk – mondta Kóger Dániel, aki eddig nem szerzett gólt a tornán, viszont a tegnapi egyet asszisztjához ma hármat tett hozzá. – A mai meccsen kezdett végre összeállni az emberelőnyös játékunk, de öt az öt ellen is biztatóan teljesítettünk. Az biztos, hogy a lengyelek ellen vasárnap a maximumot kell nyújtanunk, mert csak úgy van esélyünk a győzelemre.”
„Mindig veszélyesek az olyan meccsek egy kapus számára, amikor ötpercenként kell komolyan játéka avatkozni, de van ilyen meccs, meg olyan is. A vb-n majd nyilván olyanból lesz több – nyilatkozta Hetényi Zoltán. – A csütörtökihez képest hátul sikerült zártabbá tenni a játékunkat, megvolt a bekkek között a kellő összhang, de szükség is van a mérkőzésekre, hogy összerázódjunk, és a szakmai stáb pedig megtalálja az ideális párokat.”
„Felemelő érzés duplázni a válogatottban, főként hazai közönség előtt – mondta az észteknek a hajrában duplával kedveskedő Vincze Péter. – Az elején nem pörögtünk megfelelő fordulatszámon, az első szünetben erre rögtön fel is hívta a figyelmünket a szakmai stáb. Utána szerintem már nem volt gondunk, miként arra is, hogy elöl-hátul kevesebb hibával játszunk, mert azok megbosszulhatják magukat. A lengyelek ellen egygólos meccset várok, amelyik csapat kevesebbet hibázik, az lesz a győztes. Krakkóban mi voltunk azok, vasárnap meglátjuk, most mire jutunk egymással.”


„A VILÁGBAJNOKSÁGHOZ TÖBB KELL, MINT SZÁZ SZÁZALÉK”

JÉGKORONG, OLIMPIAI SELEJTEZŐ TORNA, 2. FORDULÓ
H-CSOPORT
2. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 7–1 (20, 21, 30)
Papp László Budapest Sportaréna, 8000
néző. V: Hicks (brit), Hodek (cseh); Jucers (lett), Ponomarjow (német)
MAGYARORSZÁG: Hetényi Z. – Vas M., Pozsgai, Kóger, Sarauer, Sofron – Gőz, Kiss D., Banham, Hári J., Bartalis – Szirányi B., Stipsicz, Kovács Cs., Nagy G., Vas J. – Mestyán, Benk, Nagy K., Vincze P., Galló V. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
ÉSZTORSZÁG: Koitmaa – Lukin, Shvarogin, Rooba, Makrov, Petrov – Minin, Kerna, Fedoruk, Titarenko, Kuznetsov – Auksi, Levkovits, Vorang, Sorokin, Konyshev – Robushkin, Fursa, Vasjonkin, Vinogradov, Lukats. Szövetségi kapitány: Jussi Tupamaki
G: 1:50 Sofron (Kóger, Sarauer – 1–0), 15:12 Galló V. (Stipsicz – 2–0), 23:31Sofron (Kóger, Sarauer – emberelőny, 3–0), 26:45 Rooba (Makrov – 3–1), 31:51 Banham (Hári – 4–1), 43:15 Vincze P. (Nagy K. – 5–1), 56:27 Vincze P. (Kóger – ee., 6–1), 58:33 Sarauer (Vincze P. – ee., 7-1)
Kiállítások: 8, ill. 18 perc
Az állás: 1. Lengyelország 6 pont (15–3), 2. Magyarország 6 (11–1), 3. Észtország 0 (3–13), 4. Litvánia 0 (1–13)
KORÁBBAN
Lengyelország–Litvánia 9–1 (2–0, 5–0, 2–1)
SZÜNNAP (február 13., szombat)
3. FORDULÓ (február 14., vasárnap)
14.30: Észtország–Litvánia (Tv: M4 Sport)
18.00: MAGYARORSZÁG–Lengyelország (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)
KORÁBBAN
1. FORDULÓ

LITVÁNIA–MAGYARORSZÁG 0–4 (0–1, 0–1, 0–2)
Lengyelország–Észtország 6–2 (3–0, 2–1, 1–1)

3. harmad

60. perc Vége a mérkőzésnek!

60. perc Észt kiállítás.
60. perc Benket állították ki két percre.
59. perc Ez is gyorsan ment, itt van a hetedik gólunk!
Ezúttal Sarauer húzta be a korongot az észt kapuba (71).
59. perc Elfáradtak az észtek, újabb kiállítást gyűjtöttek be.
57. perc Megszületett a hatodik magyar találat. Vincze
közelről két védő közül emelt a hosszúba (61).
58. perc
Észt kiállítás gáncsolásért.
55. perc
Újabb ajtó-ablak magyar helyzet maradt ki, ezúttal a kapáspassznál ütöttünk el a korong felett.
54. perc
Három magyar is ziccerben lőhetett volna, ha nem a passzt keresik mindenáron. Talán, ha Hetényit is bevették volna a buliba, akkor lövésünk is lehetett volna, így viszont...
52. perc
Hári osztotta a lapokat, két lövésünk volt, a második eljutott az észt kapusig is, aki biztos kézzel fogta a korongot.
51. perc
Észt kiállítás, a magyar kapu mellett húzták vissza a védőnket.
50. perc
Lelkes mezőnyjátékot hozott az eltelt két perc, sok korcsolyázással és két kisebb észt lehetőséggel. Egyszer Hetényinek is játékba kellett avatkoznia.
48. perc
Ami szép, az akkor is szép, ha történetesen az ellenfélé, mint ez a védés. Koitmaa a bal felső előtt kapott le egy közeli bombát.
46. perc
Parázs jelenetek játszódtak le a magyar kapu előtt. Hetényi előbb jól zárta a szöget a rövidnél, majd némi szerencsével hasalt rá az erőtlen ismétlésre.
44. perc
Egy bedobás után aztán Vincze Péter bevágta az elé kerülő korongot (51).
44. perc
Viszont öt az öt ellen is fel tudtunk állni az észt harmadban, szépen mozgattuk az ellenfelet, de eredménytelenül.
43. perc
Meg az emberelőnyünkről is... Körbepasszoltuk az ellenfelet, kapura is lőttünk, csak nem találtuk el. Úgy meg nehéz gólt szerezni.
41. perc
A játék késleltetéséért az észtek kaptak két percet. Ennyit az emberhátrányunkról...
41. perc Elkezdődött a harmadik felvonás.

2. harmad

40. perc Vége a második harmadnak.
40. perc
Hetényi védett egy kapáslövést.
40. perc
Sofron szerzett korongot az észt kapu mögött, de nem tudta behúzni, hiába trükközött.

39. perc Az észtek időt kértek.
39. perc
Magyar kiállítás, Szirányi Bence gáncsolta el ellenfelét a palánknál.
39. perc
Megint beszorítottuk az észteket a kapujuk elé, csak nyomozták a korongot, és némi szerencsével úszták meg az újabb magyar gólt.
37. perc
Kiegészültünk. Nem kellett sokat izgulnunk, az észtek egyszer lőttek kapura, de akkor sem találták el. Sőt, ebben a két percben is többet volt nálunk a korong, mint náluk.
35. perc
A lekészítés után Nagy Gergő háromszor lőhetett, kétszer a kapu fölé durrantott, egyszer luftot ütött... Ők kiegészültek, mi megfogyatkoztunk. Hári János lökött bottal, mindezt két percért cserébe.
34. perc
Sofron nem találta meg maga alatt a korongot a felezőnél, az észtek akciót vezettek, bizony Hetényitől bravúr kellett.
33. perc Észt kiállítás. Testre ütésért.
32. perc Megint megvan a közte három! Banham Frank
közelről kotorta be a korongot az észt kapus alatt (41).
32. perc
Ezúttal Sofron készítette le a korongot Kógernek, de utóbbi kihagyta a ziccerrel egyenértékű lehetőséget.
31. perc
Benk András előtt adódott lehetőség, de szűk volt a szög, az észt kapus jól zárt.
29. perc
Felbőszítettük saját magunkat, úgy beszorítottuk az észteket a harmadukba, mintha öt a négy ellen lennénk a jégen.
27. perc Adtunk egy gólt az ellenfélnek...
Két védőnk nem értette meg egymást a kapunk mögött, rosszul passzoltak, a lecsapó észtek megszerezték, és ziccerben nem hibáztak. Robert Rooba mattolta a kiszolgáltatott Hetényit (31).
27. perc
Vas Márton tüzet távolról, Sarauer próbált meg a kapuvasnál beleszúrni a korongba, de nem tudta azt átbökni a gólvonalon. Egyre nyomasztóbb a mezőnyfölényünk, különösen amikor Sofronék sora van a jégen.
24. perc A harmadik magyar gól!
Kóger a mezőnynek háttal korizva tett vissza a kapu elé egy korongot, amit az érkező Sofron vágott be az észt kapuba. 36 mp kellett fórban a magyar gólhoz (30).
23. perc
Magyar emberelőny.
23. perc
Hetényi Zoltán válaszolt: remek mozdulattal szedett le egy füle mellé érkező löketet.
23. perc
Villem-Henrik Koitmaa úgy vetődött rá egy korongra az észt kapu előtt, mintha focikapus lenne.
23. perc
Mezőnyjáték, a kapu nem forogtak veszélyben. Annak előtere is csak egyszer, igaz az nálunk...
21. perc Elkezdődött a második felvonás.

1. harmad

20. perc Vége az első harmadnak.
19. perc
Nagyot játszottunk fórban, szépen passzolgattunk, csak a lövésekkel maradtunk adósok. Meg a góllal...

17. perc Újabb észt kiállítás.
16. perc Amint kiegészültünk, megszereztük a második gólunkat! Galló Vilmos
a félpályáról lépett ki ziccerben, a kapus elé érve szép cselt csinált, majd higgadtan értékesítette a lehetőséget. A fiatal újonc a csütörtöki mérkőzéshez hasonlóan ma is gólt lőtt már az első harmadban (20).
16. perc
Lement az emberhátrányunk, koronggal nem engedtük be az ellenfelet a harmadunkba.
14. perc
Megcsináltuk az észteknek a lövőhelyzetet, de megúsztuk az akciót. Viszont Banham Frank testre ütésért két percet kapott.
12. perc
Kiegészültek az észtek, fórban nem voltunk elég hatékonyak.
11. perc
Megint Sofron Istvánba kötöttek bele az ellenfél védői, pedig semmi rosszat nem tett. Csak arra járt az észt kapu közelében...
10. perc
Magyar emberelőny. Az észtek elcserélték magukat. Nem bírták elviselni Hári János közel félperces korongtartását...
7. perc
Beszorítottuk az észteket a harmadukba, de mégis előttük adódott komolyabb lehetőség, amint kiszabadultak onnan. Az észtek lövése után Hetényi Zoltán alatt már átcsúszott a korong, de lelassult, így a gólvonal előtt sikerült tisztázni.
5. perc
Kóger Dániel fedezte jól a korongot, majd emelt fonákkal a bal felső mellé. A korong kevéssel tévesztett célt.
4. perc
Hetényi Zoltán védte a bal alsóba tartó kapáslövést.
2. perc Az első támadásunkból megszereztük a vezetést.
Sarauer Andrew húzott el a jobb szélen, majd gyötörte be középre a korongot, amit lejött az észt kapusról. Érkezett Sofron István, aki közelről a kapuba emelt (10).
1. perc
Elkezdődött a találkozó, a mieink fehérben, az észtek fekete szerelésben játszanak. A tegnapihoz képes annyi lényegi változás van a mieinknél, hogy Rajna Miklós helyett Hetényi Zoltán kezd a kapunkban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik