Jégkorong, Mol Liga: a Brassó hátrányból nyert a Ferencváros ellen

Vágólapra másolva!
2011.10.24. 20:14
Címkék
A jégkorong Mol Liga alapszakaszának egyetlen hétfő esti összecsapásán a Brassó egygólos győzelmet aratott Pesterzsébeten a Ferencváros vendégeként. A vendégek ezzel a sikerrel egypontos előnyre tettek szert vendéglátóikkal szemben.

Az első harmad jó tempót, és sok Fradi-helyzetet hozott, de a házigazdák fórból, valamint ziccerből sem jutottak vezetéshez. Sőt, a játékrész legnagyobb helyzete az éppen emberhátrányban kettő az egyes kontrát vezető vendégek előtt adódott.

A második felvonásban egy távoli lövéssel jutott megérdemelt vezetéshez a zöld-fehér alakulat, de a hátralévő időben rájuk nehezedő brassói nyomást nem úszták meg kapott gól nélkül. A Feil Arnold kiállítása miatt – öt percet kapott, mert bottal hátulról arcon csapta Fodor Csanádot, akinek felrepedt és vérzett az arca – fórhoz jutó Brassó 1:21 alatt egalizált, majd közel volt a vezetéshez, de Varga Milán fegyelmezetlensége miatt – lövés után kakaskodott – a létszám is kiegyenlítődött. Pedig még bő egy percig emberelőnyben lehettek volna a vendégek. A Brassó azonban így is vezethetett volna, de nem volt szerencséje. Szabályos gólját nem adták meg, volt az üres kapu előtt centikkel elsuhanó keresztpasszuk, és a hazai kapus, Jozef Racko is remekelt.

Ami nem sikerült akkor, összejött a harmadik harmad 28. másodpercében: átvették a vezetést a vendégek. A hátrányba került ferencvárosiak nem igazán tudtak felpörögni, ritkán vezettek gólveszélyes akciót, a brassóiak sokkal közelebb álltak az újabb gólhoz. A házigazdák két fór képében a hajrában azonban nagy lehetőséghez jutottak – 20 mp-ig kettős is volt –, de csak a kapuvasat sikerült eltalálniuk a koronggal, és az utolsó perc kapus lehozatala sem segített.

A szezon ezt megelőző két mérkőzését is elveszítette a Ferencváros a Brassó ellen, utóbbi idegenben 4–3-ra, pályaválasztóként 7–2-re győzött.

A mérkőzés kapcsán nemcsak a vereség miatt szomorkodhattak a ferencvárosiak: a zöldek korábbi csapat-vezető helyettese, gyúrója, szertárosa, Papp Gyula ugyanis a találkozó első perceiben szívinfarktusban elhunyt.

JÉGKORONG, MOL LIGA ALAPSZAKASZ
FERENCVÁROS–C. F. 68 BRASSÓ 1–2 (0–0, 1–1, 0–1)
Pesterzsébet, 300 néző. V: Mayer, Nagy A., Gangel
FERENCVÁROS: RACKO – Hajdú, Székely Mádai, Kiss G., Borbás, Schellin – Wéber, Bontovics, Jánosi, Hoffmann, Feil – Lévai, Hietamäki, SIVONEN (1), Nagy L., HEIKKINEN 1 – Hegyi D. Edző: Dobos Tamás
BRASSÓ: POLC – VARGA M. 1, Nagy Cs., Zsók (1), BASILIDESZ 1 (1), Antal Zs. – Laczkó, FILIP, Fodor Cs., Rajcak, Borsos – Adorján, Dávid A., Bálint Zs., Imecs, Lőrincz L. – Pál Z. Edző: Antal Előd
Kiállítások: 11 perc + végleges fegyelmi (Feil), ill. 20 perc + 10 perc fegyelmi (Rajcak)
MESTERMÉRLEG
Dobos Tamás: – Ez a meccs a kihagyott helyzetekről szólt. Az ilyen összecsapásokon mindig egy gól dönt. Ezúttal a brassóiak hozták a jobb döntéseket a kellő pillanatokban. A hozzáállással elégedett vagyok, de a helyzetkihasználáson javítani kell.
Antal Előd: – A vasárnapi nagy zakó után sikerült gatyába rázni a társaságot. Jobb volt a helyzetkihasználásunk, s úgy érzem, a második harmadra a Fradi kicsit el is fáradt. Ennek köszönhető ez az értékes győzelem.
AZ ÁLLÁS
1. HSC Csíkszereda 12 8 2 1 1 63–25 29
2. Miskolci Jegesmedvék 14 9 1 4 55–32 28
3. Dab.Docler 14 7 2 1 4 59–36 26
4. Sapa Fehérvár AV19 16 7 2 7 64–63 25
5. Brassó 16 7 1 2 6 60–54 25
6. FTC 16 8 8 48–51 24
7. Steaua Rangers 15 4 2 9 43–78 14
8. Újpest 15 2 13 35–88 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik