Jégkorong MK: a Fehérvár megelőzheti az Újpestet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.26. 12:40
Amennyiben a házigazda Fehérvár AV 19 szombaton megnyeri a jégkorong Magyar Kupát, akkor az örökrangsorban megelőzi az Újpestet, és egyedül áll majd a harmadik helyen.

A favorit hazaiak bejutottak az osztrák liga (EBEL) negyeddöntőjébe, ám ott a múlt héten kiestek. Most az első ellenfelük – péntek este – a Mol Ligában újonc, az MK final fourba először bekerülő debreceniek lesznek. A másik ágon a címvédő Dunaújváros a magyar bajnok, Mol Liga-győztes Miskolccal találkozik.

A borsodiak 2012-ben és 2013-ban már voltak döntősök, ám még sohasem tudtak diadalmaskodni az MK-ban.

Az örökrangsorban a Ferencváros vezet 14 elsőséggel, második a Dunaújváros tizeneggyel. A Fehérvárnak és az Újpestnek 9-9 kupasikere van.

A rendezvény apropóján a Fehérvár AV 19 elárverezi a csapat bemelegítésnél használt mezeit, a befolyt összegből pedig a polgárdi-tekerespusztai otthon lakói számára vásárol két televíziót.

A borsodiak 2012-ben és 2013-ban már voltak döntősök, ám még sohasem tudtak diadalmaskodni az MK-ban.

Az örökrangsorban a Ferencváros vezet 14 elsőséggel, második a Dunaújváros tizeneggyel. A Fehérvárnak és az Újpestnek 9-9 kupasikere van.

A rendezvény apropóján a Fehérvár AV 19 elárverezi a csapat bemelegítésnél használt mezeit, a befolyt összegből pedig a polgárdi-tekerespusztai otthon lakói számára vásárol két televíziót.

JÉGKORONG MAGYAR KUPA
NÉGYES DÖNTŐ (Székesfehérvár)
DÖNTŐ (március 28., szombat) 
Az elődöntő két győztese 19.00
A 3. HELYÉRT március 28., szombat
 
Az elődöntő két vesztese
15.30
ELŐDÖNTŐ (március 27., péntek)
Miskolci Jegesmedvék–Dab.Docler
16.30
Fehérvár AV 19–Debreceni HK
19.30
SELEJTEZŐ
Újpesti TE–MAC 7–1 (3–1, 0–0, 4–0)
MAC–Debreceni HK 4–9 (1–2, 1–2, 2–5)
Újpesti TE–Debreceni HK 2–7 (1–0, 1–5, 0–2)
Dab.Docler–FTC-Bp. ESMTK4–2 (0–2, 2–0, 2–0)
MAC–FTC-Bp. ESMTK 2–7 (0–5, 1–1, 1–1)
Újpesti TE–Dab.Docler2–7 (1–2, 0–3, 1–2)
FTC-Bp. ESMTK–Újpesti TE 3–4 (0–1, 3–0, 0–3)
Debreceni HK–Dab.Docler 7–2 (1–0, 4–2, 2–0)
MAC Budapest–Dab.Docler 2–5 (1–3, 0–1, 1–1)
Debreceni HK–FTC-Bp. ESMTK
5–6 (3–1, 2–3, 0–2)
A végeredmény: 1. Debrecen 9 pont/3 mérkőzés, 2. Dab.Docler 9/4, 3. FTC 6/4 (18–15), 4. Újpest 6/4 (15–18), 5. MAC Budapest 0/4
A Fehérvár AV 19, valamint a Miskolc már biztosította a helyét a négyes döntőben. A final fournak március 27-én és 28-án Székesfehérvár ad otthont.

 

 

AZ ÖRÖKRANGSOR
14 elsőség: FTC (1968, 1969, 1974, 1975, 1976, 1977, 1978, 1979, 1980, 1984, 1989, 1991, 1992, 1995)
11 elsőség: Dunaújváros (1996, 1997, 1999, 2002, 2003, 2004, 2008, 2010, 2011, 2012, 2014)
9 elsőség: Újpest (1965, 1966, 1970, 1971, 1972, 1985, 1986, 1988, 1990) és Fehérvár (1979, 1982, 1984, 1994, 1998, 2000, 2005, 2007, 2013)
1 elsőség: Vörös Meteor (1964), Fót (1981), Jászberény (1993)

• 1964 és 1989 között Magyar Népköztársaság Kupa, azt követően Magyar Kupa
• 1979-ben és 1984-ben két alkalommal rendeztek MNK-t
• 1967-ben, 1973-ban, 1983-ban, 1987-ben, 2001-ben, 2006-ban és 2009-ben nem rendeztek kupát

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik