Jégkorong: megkezdte a toborzást a székelyföldi akadémia

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.28. 17:06
Megkezdte az utánpótlás-toborzást a magyarországi támogatással megalakult Székelyföldi Jégkorong-akadémia. Augusztustól az újonnan szerződtetett edzők beindítják a nyári felkészítőket a jégkorongozó gyerekekkel – jelentette be csütörtökön Csíkszeredában Tánczos Barna szenátor, az akadémia egyik kezdeményezője.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a sajtóértekezlet után az MTI-nek telefonon elmondta: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra kért támogatást Orbán Viktor miniszterelnöktől és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől, hogy Székelyföldön tartsák a jégkorongozó gyerekeket, magas színvonalú képzést biztosítva számukra szülőföldjükön. A székelyföldi utánpótlás legnagyobb problémája ugyanis az elvándorlás, a magas szintű sikeres magyarországi utánpótlás-nevelés valóságos „aranylázat” eredményező szívó hatása – magyarázta.

Tánczos Barna szerint egész generációk mentek el „gyerekestől, edzőstől”, de a Magyarországra áttelepült 60-65 gyerek közül csak 3-4-nek sikerült profi jégkorongozóvá válnia. Ezért olyan
színvonalas, egész Székelyföldre kiterjedő utánpótlás-hálózatot akarnak kiépíteni, amely otthon tartaná a jégkorongozó gyerekeket.

Együttműködési megállapodást terveznek a magyarországi klubokkal, akadémiával, a Magyar Jégkorong-szövetséggel, hogy a legtehetségesebbek ott folytathassák pályájukat, de nem tömegesen,
hanem kivételes esetekben – mondta a szenátor.

A magyar kormány által megígért másfél milliárd forintos támogatást több év alatt, kiegészítő forrásként akarják felhasználni olyan fejlesztésekre és kiadásokra, amelyekre a román államtól, vagy a helyi önkormányzatoktól nem tudnak pénzt szerezni.

A 2016-ra megítélt több mint 600 millió forintos keretből decemberig Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson épül egy-egy mobil edzőpálya, a jövő évi támogatásból pedig az akadémia
csíkkarcfalvi központját akarják felépíteni.

Közben a romániai erőforrások maximális kihasználására is törekednek: román állami pénzből épül a kézdivásárhelyi jégpálya és a sepsiszentgyörgyi multifunkcionális pálya – számolt be Tánczos
Barna.

Nagy Attila, a Székelyföldi Jégkorong-akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány ügyvezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy elismert kanadai technikai igazgató fogja irányítani a székelyföldi hálózat utánpótlás-nevelését. Jelenleg a Székelyföldön 520 gyerek hokizik: ezt három-öt éven belül szeretnék megduplázni, olyan gyerekeket is bevonva a székelyek „nemzeti sportjába”, akik nem feltétlenül terveznek profi hokiskarriert. Megítélése szerint a Székelyföldi Jégkorong-akadémia így két év múlva juthat el oda, hogy saját „válogatott” csapatokat állítson ki a korosztályos bajnokságokban.

A Magyar Jégkorong-szövetségben elnökségi tagsággal rendelkező Soltész Miklós, az EMMI egyházügyi államtitkára májusban jelentette be Csíkkarcfalván: a magyar kormány évi 225 millió forinttal, az idei évben pedig 613 millió forinttal támogatja a Székelyföldi Jégkorong-akadémiát, amely csíkkarcfalvi székhellyel, a római katolikus egyház által létrehozott alapítványi keretben jön létre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik