Jégkorong: kétszer játszik a jövő héten a válogatott

Vágólapra másolva!
2021.04.07. 19:33
null
Révész Marcell (fehérben) még nem mutatkozhatott be a válogatottban (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar férfi jégkorong-válogatott két felkészülési mérkőzést játszik a jövő héten: csütörtökön Ausztria, szombaton pedig az A-csoportos Fehéroroszország lesz az ellenfél. A magyar szövetség (MJSZ) honlapjának szerdai beszámolója kiemelte: a kerethez csatlakozott a csatár Révész Marcell is – közölte az MTI.

A szövetségi közlemény kiemelte: Révész a DVTK Jegesmedvék és az Opten Vasas színeiben is szerepelt a idény során és már tavaly ősszel is behívta már egy összetartásra a Sean Simpson vezette szakmai stáb, de még nem játszott a nemzeti csapatban.

A koronavírus-járvány miatt törölt divízió I/A-világbajnokság helyett már az augusztusi olimpiai selejtezőre hangolódó válogatott péntekig edz Káposztásmegyeren, majd jövő hétfőn folytatódik a felkészülés, a gyakorlások mellett szerepel a programban a két mérkőzés.

Az augusztusi rigai olimpiai selejtezőn a házigazda lettek mellett Franciaország és Olaszország lesz majd az ellenfél, a győztes jut ki a 2022-es pekingi téli játékokra.

A HÁROM NEMZET TORNA PROGRAMJA
Április 15., csütörtök, 20.45: Magyarország–Ausztria (M4 Sport)
Április 16., péntek, 17.00: Ausztria–Fehéroroszország (Erste Liga TV)
Április 17., szombat, 16.00: Magyarország–Fehéroroszország (m4sport.hu)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Arany Gergely (FTC-Telekom), Hetényi Zoltán (DEAC), Rajna Miklós (UTE)
HÁTVÉDEK
: Garát Zsombor (MAC HKB Újbuda), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19), Macaulay Scott (MAC HKB Újbuda), Pozsgai Tamás (MAC HKB Újbuda), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Szabó Dániel (Hydro Fehérvár AV19), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Tóth Gergely (FTC-Telekom)
CSATÁROK
: Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Csányi Karol (DVTK Jegesmedvék), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galanisz Nikandrosz (DVTK Jegesmedvék), Kreisz Brúnó (MAC HKB Újbuda), Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Révész Marcell (DVTK Jegesmedvék),Szita Donát (Hydro Fehérvár AV19), Terbócs István (MAC HKB Újbuda), Tóth Richárd (FTC-Telekom), Vas János (DVTK Jegesmedvék)

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik