Jégkorong: íme, ez a magyar keret utazik a világbajnokságra!

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.05.01. 00:18
null
Rich Chernomaz az oroszok elleni szombati meccs után kijeölte vb-kerretét: Wehrs és Galló is utazhat a tornára (Fotó: Szabó Miklós)
A Hokimaraton utolsó hazai érdekeltségű mérkőzése után kijelölte a világbajnokságra nevezendő 25-ös keretét a magyar férfi felnőttválogatott szakvezetősége.

 

A Hokimaraton záró hétvégéjén játszó 30-as keretből az utolsó szűkítésnél kikerült egy kapus, két bekk és két csatár: Bálizs Bence, illetve Kiss Dániel, Orbán Attila, továbbá Könczei Áron és Terbócs István.

A kapusok közül Vay Ádám első felnőtt vb-jére készülhet. A védelemben a honosított Dudás Jesse, Sagert Kalvin, Wehrs Kevin, valamint Mestyán István, a 18 éves Garát Zsombor és 19 esztendős Stipsicz Bence ugyancsak elõször vesz vb-n. A csatársorban ezúttal csak olyanok kapnak lehetőséget, akik már szerepeltek világversenyen.

A mostani névsorból 15-en voltak ott tavaly Krakkóban.

Rich Chernomaz a szövetség honlapján elmondta: csakis a teljesítményt vette figyelembe a kerethirdetésnél. Hári János sajkacsonttörése nagy csapás, hiszen az egyik legügyesebb magyar csatár, aki kiválóan lát a pályán, jól passzol, s irányít. A kapitány hozzátette: a többieknek kell helyettesíteniük Hárit.

„A döntési folyamat során megegyeztünk, hogy nem lehet 14 korongművészünk, kellenek olyanok is, akik más szerepet is ellátnak, energiát hoznak például, ütköznek vagy bekkelnek emberhátrányban, blokkolnak. Olyanok is kellenek persze, akik tudnak lőni és emberelőnyben játszani, ilyen például Frank Banham, aki továbbra is képes gólokat szerezni" – fogalmazott Chernomaz.

A kanadai szakvezető hangsúlyozta: szerinte mindent elvégzett a csapat, amit elterveztek a közel egyhónapos edzőtáborra.

„A srácok gond nélkül dolgoztak, én pedig elégedett voltam, milyen keményen harcolnak. Elég kemény programot végeztettünk velük, hogy feltornázzuk a kondijukat arra a szintre, amelyen képesek leszünk hét meccset játszani tíz nap alatt" - mondta a kapitány, aki jelezte: a vb előtti utolsó napokban az emberelőnyös és -hátrányos játékot fogják sokat gyakorolni.

A mieinknek vasárnap szünnapja lesz, a válogatott hétfő reggel találkozik ismét a Tüskecsarnokban, és május 5-én, csütörtökön utazik Szentpétervárra.

JÉGKORONG
AZ A-CSOPORTOS VILÁGBAJNOKSÁGRA UTAZÓ MAGYAR KERET
Kapusok (3):
HETÉNYI Zoltán, RAJNA Miklós (Fehérvár AV19), VAY Ádám (Debreceni HK)
Bekkek (8): DUDÁS Jesse, SAGERT Kalvin, (DVTK), GARÁT Zsombor, MESTYÁN István, STIPSICZ Bence (MAC), SZIRÁNYI Bence, WEHRS Kevin (Fehérvár), VAS Márton (Fassa, olasz)
Csatárok (14): BANHAM Frank, BARTALIS István, BENK András, KOVÁCS Csaba, KÓGER Dániel, NAGY Gergő, SARAUER Andrew (Fehérvár), ERDÉLY Csanád (Sioux Falls, amerikai), GALLÓ Vilmos (Linköping, svéd), MAGOSI Bálint (Briancon, francia), NAGY Krisztián, (MAC), SEBŐK Balázs (KalPa, finn), SOFRON István (Klagenfurt osztrák), VAS János (Slavia Praha, cseh)

A STÁB
Szövetségi kapitány:
Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József, Tornyi Gábor

A VB MENETRENDJÉT, BENNE A MAGYAR VÁLOGATOTT ÓRARENDJÉVEL ITT TALÁLJA MEG!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik