Jégkorong: három góllal kikaptunk a lengyelektől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.10. 21:15
null
A lengyel Pawel Dronia (balra) és Magosi Bálint csatája (Fotó: MTI)
A magyar jégkorong-válogatott 4–1-re kikapott a Tüskecsarnokban a lengyelektől a Négy nemzet tornája első játéknapján.

 

 

A kiegyenlített első harmadban a lengyelek voltak valamivel aktívabbak (7–9 volt a lövések száma), és ők kihasználták az egyik helyzetüket. Rajna Miklós védése után a kapuvasról pattant ki a korong, amelyet a kapu mögül felbukkanó Grzegorz Pasiut ütött be. 0–1

A harmad végén az ő kiállítása miatt emberelőnybe került a magyar csapat, amely ekkor még nem, a szünet után viszont kihasználta a fórt, bár Jesse Dudás már akkor talált a kapuba, amikor a kiállítás letelt. 1–1

Mindössze ötven másodperccel később újra vezettek a vendégek. Korongvesztés után Alex Szczechura kapta teljesen üresen a pakkot, és élt a lehetőséggel. 1–2 Ezt kövezően három magyart is kiállítottak, és Nagy Krisztián kényszerpihenőjét már kihasználták a lengyelek, Aron Chmielewski egy kipattanót váltott gólra. 1–3

Negyven perc után 3–1-es hátrányban voltak a mieink, a záró játékrész elején pedig újabb gólt kaptak, ezúttal Marcin Kolusz mattolta Rajnát. 1–4 A hátralévő szűk 19 percben már csak kiállítások kerültek a jegyzőkönyvbe, és egy kisebb verekedés „színesítette” a meccset, a lengyelek teljesen megérdemelten nyertek.

Szombaton az olaszokkal játszanak a mieink.

NÉGY NEMZET TORNÁJA
LENGYELORSZÁG–MAGYARORSZÁG 4–1 (1–0, 2–1, 1–0)

Tüskecsarnok, 1300 néző. V: Koszaka (japán), Lazerri (olasz), Pálkövi, Soltész
LENGYELORSZÁG: ODROBNY – Dronia (1), Pociecha – Wajda (1), Wanacki – Borzecki, KRUCZEK – Dabkowski, Rompkowski – PASIUT 1, Dziubinski (1), Urbanowicz – Cichy, Wronka, SZCZECHURA 1 – Zapala, Lopuski (1), Kolusz 1 – Kalinowski, CHMIELEWSKI 1, Komorski (1). Szövetségi kapitány: Ted Nolan
MAGYARORSZÁG: Rajna – Dudás 1, Wehrs – Stipsicz, Szabó D. – Kiss D., Varga A. – Garát, Pozsgai – Magosi B., Bartalis, Vas J. – Erdély, Sarauer (1), Dansereau – Benk, Sebők, Vincze P. – Pavuk, Nagy K., Sárpátki. Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
MESTERMÉRLEG
Ted Nolan:
– Tetszik az eredmény, és sok jót is láttam, de bőven van még tennivalónk, hiszen tanulási fázisban tartunk.
Jarmo Tolvanen: – Minden kapott gólunknál mi veszítettük el a korongot, háromszor adtuk el. Az egyenlítésünk után gyorsan kapott második gól és a kiállítások megtörték a lendületünket. Ahhoz a játékhoz, amelyet szeretnénk meghonosítani, sok korcsolyázás kell, és ebben nem teljesítettünk elég jól, de a három lefordulásos találatot leszámítva nem volt hatalmas különbség a gólhelyzetek számában. A cserepadunk hossza és a cserék ritmusa nem volt megfelelő, főleg a végén, amikorra el is fáradtunk.

KORÁBBAN
Japán–Olaszország 2–1 (0–0, 2–0, 0–1)

A TOVÁBBI PROGRAM
SZOMBAT
15.30: Lengyelország–Japán
19.00: MAGYARORSZÁG–Olaszország (Tv: M4 Sport)
VASÁRNAP
14.30: Lengyelország–Olaszország
18.00: MAGYARORSZÁG–Japán

A KERET
Kapusok: Bálizs Bence (MAC Budapest), Duschek Dávid (DAB), Rajna Miklós (Fehérvár AV19)
Hátvédek: Jesse Dudás, Garát Zsombor, Kovács Bronson Zoltán, Pozsgai Tamás (mind MAC), Kiss Dániel, Varga Arnold (mindkettő Újpest), Stipsicz Bence, Szabó Dániel (mindkettő Fehérvár), Kevin Wehrs (TWK Innsbruck, osztrák)
Csatárok: Bartalis István (Schwenninger Wild Wings, német), Benk András (Újpest), Christopher Bodó (Lausitzer Füchse, német), Keegan Dansereau, Nagy Krisztián, Terbócs István (mindhárom MAC), Erdély Csanád, Hári János, Sárpátki Tamás, Vincze Péter (mind Fehérvár), Magosi Bálint, Pavuk Attila, Vas János (mindhárom DVTK), Andrew Sarauer (Villach, osztrák), Sebők Balázs (KalPa, finn)

A budapesti Négy Nemzet Tornára a jegyek még kaphatók a jegyed.hu oldalon!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik