Jégkorong, EBEL: visszatér a Volánhoz a megműtött csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.26. 08:52
Három marad a mágikus szám: ennyi válogatott játékos nélkül küzd a Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata az EBEL-ben, mivel ma visszatérhet a csapatba Benk András.

A szám lehetne négy is, hiszen a legutóbbi fordulóban, a Klagenfurt ellen Szirányi Bence állkapocscsonttörést és járulékos csúnyaságokat szenvedett, s ezáltal hat-nyolc hétre kidőlt, míg korábban harcképtelenné vált a kulcscsontját törő Varga Arnold, illetve a nyáron ijesztő agyvelőgyulladáson áteső Hetényi Zoltán, ám szerencsére Benk újra bevethető.

„Májusban volt az ugrótérd-műtétem, és persze velem együtt mindenki szerette volna, ha hamarabb rendbe jövök, de súlyos térdoperáció után normális az öt hónapos kihagyás. Elvileg csak gerincérzéstelenítést kaptam, de szerencsére végigaludtam a műtétet. Arra emlékszem, hogy beinjekcióztak, majd megkérdezték, érzem-e a lábam, én pedig már nem éreztem. Legközelebb dr. Majzik Ernő hangját hallottam, hogy kész is vagyunk” – mondta Benk, aki a tervek szerint – a fokozatos terhelést szem előtt tartva – először csak a negyedik sorban kap helyet.

A fehérváriak számára ma a liga másik kellemes meglepetése, a Graz következik. A 99ers éppen a magyar csapat mögött, az ötödik helyen áll a táblázaton.

EBEL, AZ 5. FORDULÓ PROGRAMJA

Csütörtök: Klagenfurt (osztrák)–Linz (osztrák) 0–9. Péntek, 19.15: Graz (osztrák)–FEHÉRVÁR, Innsbruck (osztrák)–Znojmo (cseh), Ljubljana (szlovén)–Villach (osztrák), Vienna (osztrák)–Salzburg (osztrák), 19.45: Bozen (olasz)–Dornbirn (osztrák).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik