Jégkorong: a Zagreb visszatérhet az EBEL mezőnyébe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.03. 19:18
Megszületett az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) elnökségének döntése, miszerint a horvát Medvescak Zagreb zöld utat kapott a ligába való visszatéréshez – számolt be róla a Fehérvár hivatalos honlapja.

A Zagreb 2009 és 2013 között már szerepelt az osztrák bázisú ligában, amelyben négy év alatt kétszer a negyeddöntőig és ugyancsak kétszer az elődöntőig jutott. 2013-ban a zágrábiak felvételt nyertek a KHL-be, ahol első éves sikeres szereplésüket nem sikerült megismételni az elmúlt három szezonban.

A liga küldöttgyűlése által kijelölt elnökség a Medvescak Zagreb jelentkezésével kapcsolatban kedvező döntést hozott. Eszerint az eddig a KHL-ben szereplő együttes megújíthatja teljes jogú tagságát a ligában és engedélyezik számára a bajnokságban való újbóli részvételt. A döntést a benyújtott dokumentumok részletes vizsgálata és a klub teljes átvilágítása előzte meg. A Zagrebnek március 15-ig kell megerősítenie részvételi szándékát a 2017–2018-as idényben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik