Jégkorong, EWHL: a Hokiklub Budapest továbbra is hibátlan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 18:34
Szombaton a Sabres Wient fogadta Hokiklub Budapest a Tüskecsarnokban az osztrák bázisú EWHL-ben. Az előző szezonban mindkét együttes bejutott a final fourba, tehát az összecsapás igazi presztízsmeccsnek számított.

 

 

A budapesti csapat már 1. percben megszerezte a vezetést; Averi Nooren ütötte a gólt Somogyi Vivien átadásából. Az 5. percben Ungár Rebeka növelte tovább az előnyt, góljához Somogyi Vivien és Averi Nooren adták az asszisztokat, majd Huszák Alexandra megszerezte a Hokiklub harmadik találatát, így az első harmad 3–0-s hazai vezetéssel zárult.

A 22. percben két magyar gól is született; előbb Huszák, majd Nooren volt eredményes. A 30. percben ismét Huszák talált be a bécsiek kapujába, így az eredmény a mérkőzés felénél 6–0 volt a Hokiklub Budapest javára.

A 32. percben a vendégeknek sikerült szépíteniük, ám a 34. percben tökéletesen használták ki emberelőnyös helyzetüket a hazaiak; Grkovic Jelena és Tóth Enikő passzaiból Huszák szerezte meg a hetedik Hokiklub-gólt.

A záró játékrész 7–1-es budapesti vezetéssel indult. A vendégeknek sikerült két gólt szerezniük a harmadban, így valamelyest faragtak a hátrányukból. A végeredmény 7–3 lett a Hokiklub Budapest javára, amely így hibátlan mérleggel áll az idei EWHL-szezon három lejátszott mérkőzése után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik