Honosított hokisainké a legtöbb jégidő, a pontokat magyarok termelték

Nézzük először röviden összefoglalva a meccseinket. A vb-n Szlovákia ellen mutatkoztunk be. Kiváló teljesítményt nyújtottunk. Nem voltunk megilletődve az ellenféltől és a premiertől sem. A kelleténél talán csak egy kicsit tiszteltük jobban az ellenfelünket. Éppen ezért maradhatott bennünk hiányérzet a háromgólos (1–4) vereség után is. Közel egyenlő félként csatáztunk, a kapuk előtti határozottabb fellépés döntött, és egy kis szerencse.

Utólag könnyű okoskodni, de az ezer sebből vérző szlovákok teljesítménye ezt követően meccsről meccsre romlott, ellentétben a mieinkkel. Ami viszont hullámzó volt. Szlovákiától csupán meccsenkénti felvillanásokra futotta, szedték is sorra a sima vereségeket, átlag alatti teljesítménnyel. Talán, ha később találkozunk velük a torna során, és pont a hullámhegyen vagyunk, nem a völgyben, akkor többet kihozhattunk volna ellenük a mérkőzésből. Bár az az 1–4 ellenére sem volt kevés.

Következett Kanada. És láss csodát: remek, bár elbukott első harmadot követően (1–2) a címvédőt be tudtuk szorítani a kapuja elé. Amikor viszont kiszabadult onnan, gyorsan – öt perc alatt szerzett négy góllal – eldöntötte a meccset. A vége közte hat lett (1–7), ám ennek ellenére szövetségi kapitányunk, Rich Chernomaz elégedetten nyilatkozott. És megtaláltuk Vay Ádámot, a kapus csereként pályára lépve 91.67 százalékkal védett, egy gólt kapott. Mindenki róla beszélt utána.

A szabadnapot követően mentünk bele a franciák elleni meccsbe, amelytől előzetesen a legtöbbet vártuk, és utólag elmondhatjuk, hogy a legkevesebbet kaptuk. Rossz felfogásban játszottunk, a győzelmi kényszer, vagy inkább a kimondott lehetőség bénítólag hatott ránk. Már az első harmadban sok gondunk volt, ami a folytatásban nemhogy csökkent volna, hanem még tovább nőtt. Rajna Miklós előtt nem jól zárt a védelem, nem segítettünk a kapu előtt blokkolással, takarítással. A vége sima lett (2–6), mindenki letörten, csalódottan nyilatkozott, és értetlenül állt a történtek előtt. Ezzel mindenki más is így volt. A szurkolóktól kezdve a szakmai stábig.

Következett a finnek ellen bekalkulált vereség, ami meglett persze (0–3), ám az odáig vezető úton a másik arcát mutatta meg a válogatott. A szebbiket. Mezőnyfölénye ellenére a favorit csak a 37. percben jutott vezetéshez, Vay Ádám – akit a stáb remek érzékkel jelölt a kezdőbe – óriási napot fogott ki, 48 lövést hárított. A 22 éves, a Mol Ligában negyedik helyen végző Debrecen kapusa a mérkőzés hőse lett. Bent is ragadt a kapunkban.

Az Egyesült Államok ellen ismét nem számíthattunk sok jóra. Arra azonban végképp nem, hogy a finnek elleni helytállás ellenére ismét gyengén muzsikálunk, és az erősebb ellenfelet rendre mi segítjük ki az utolsó passzokkal, rossz megoldásokkal. Vaynak ekkor pechje is volt, a felhők közül gyorsan vissza kellett térnie a rideg valóságba.

Utána viszont minden a helyére került! Válogatottunk legyőzte a fehéroroszokat (5–2). A vb magasan legjobb teljesítményével hatvan percen keresztül koncentrált játékot mutattunk be. Pedig könnyen elmehetett volna a meccs, hiszen kétgólos előnyt adtunk ikszre. Jó helyzetkihasználással viszont megálltunk a lejtőn, és az ellenfél föl kerekedtünk. Döntő momentum volt, hogy 2–2 után előbb Sebők Balázs, majd Galló Vilmos is gólra váltotta a ziccerét.

Utolsó mérkőzésünkön, Németország ellen úgy léptünk jégre, hogy győzelmünkkel bebiztosíthattuk volna a bennmaradásunkat. Játékosaink óriásit küzdöttek, de az ellenfél sokszor szorított be minket a harmadunkba, különösen a második felvonásban. Ennek ellenére még a záró etapot is iksszel kezdtük (1–1), majd bombagóllal egyenlítettünk (2–2). Az első harmadhoz hasonlóan ismét tudtunk támadásokat vezetni, viszont azzal ellentétben kevésbé volt benne a játékunkban a gól. A harmadik német találat az 58. percben eldöntötte, üres kapus góljuk pedig lezárta a meccset (2–4).

Összességében játékban, teljesítményben és eredményben is többet kaptunk ettől a vb-től, amire a papírforma alapján számítani lehetett. Egy bravúros pontszerzésben azonban reménykedhettünk. Emellett kaptunk még több jó egyéni teljesítményt, és csapatként is voltak egészen jó, még az elit-vb-hez is méltó harmadaink, periódusaink.

Kapusaink közül Rajna Miklós védte a legtöbbet, ő négy meccsen összesen 237:14 percet töltött a jégen. Góljaink csaknem felét (14/100) ő kapta, négyet emberhátrányból, 86 százalékos védési hatékonysággal zárt. Őt a játékperceket tekintve Vay Ádám követi a sorban három mérkőzéssel és 147:15 perccel. Kilenc kapott gól és 91 százalékos védési mutatót írtak be neki a statisztikákba (9/100). Két emberhátrányos gólja volt. Hetényi Zoltán egy találkozón került bevetésre, mérlegét jócskán lerontja, hogy az Kanada ellen volt. Akkor 32:45 perc alatt hatszor került a korong a kapujába, ami 75 százalékos mutató (6/24). Ez azonban aligha mérvadó adat. Két gólt üres kapura kaptunk, a nyitányon a szlovákok, zárásként a németek ellen. Nem a kapusteljesítményen múlt, bár a franciák ellen Rajna, az amerikaiak ellen Vay nem fogott ki jó napot.

A jégidőt tekintve három honosított játékosunkat találjuk a képzeletbeli dobogón, ami azért visszajelzés a szakmai stáb bizalmát illetően. Dudás Jesse és Sagert Kalvin klubjában védőként is ponterős játékosnak számít, ez azonban más szint: mindketten pont nélkül zártak. És ha már a pontok. Ott született magyarokat találunk az élen: Bartalis István öttel (1+4), a házi gólkirályunk, Sofron István néggyel (3+1) végzett.