Hokisainknál megkezdődött az őrségváltás

Elöljáróban gyorsan jegyezzük meg, remek képességű, a sportághoz nagy alázattal közeledő, megkockáztatjuk, kivételes sportemberekről van szó. Az általuk tizenöt-húsz éve elvégzett, egészen elképesztő munka nélkül a sportág, a válogatott messze nem tartana ott, ahol mostanában jegyzik a világban. Csapatunk megfordult a világelitben, amelyre tíz évvel ezelőtt még gondolni sem mertünk, és sokéves divízió 1-ben való szereplés után az idén hangzott el először megfogalmazott, kimondott célként a feljutás.

Az idő azonban nem a csapatnak dolgozik. Sőt, úgy is mondhatnánk, kimondott ellensége. Na, nem mintha a velünk közel azonos szinten lévőkkel nem lenne bajunk éppen elég amúgy is.

„A szövetségi kapitányok felé semmilyen fiatalításra vonatkozó kérés nem fogalmazódott meg az elmúlt esztendőkben – mondta a Nemzeti Sport Online-nak idősebb Kovács Csaba, a Magyar Jégkorongszövetség szakmai alelnöke. – A szövetségen viszont érződik az eredménykényszer, amely mellett viszont nehéz építkezni, a távolabbi jövőre is gondolni. Én azonban örülök, hogy az idősebbek olyan sportszerű életet élnek és alárendelnek mindent a jégkorongnak, hogy ezen a szinten is megállják a helyüket. Nem beszélve a motivációjukról, hogy ennyi év után sem „adják oda" a fiataloknak olyan könnyen a mezüket. Másrészt a jégkorong nem kimondottan a fiatalok sportja. Persze, egy-két kiugró tehetség mindig akad, de nem ez a jellemző. A válogatottakat mindenhol rutinos emberekre építik, a feladathoz előbb fel kell nőni. Nálunk elkezdődött az őrségváltás, amely folymat a következő években is folytatódik majd."

Az egykori válogatott hátvédből – akinek fia nemzeti csapatunk alapembere – lett sportvezető elmondta, hogy az utánpótlásból kimaradt öt-hat évet szenvedjük meg most igazán, a keret közeléből hiányzik a 23-28 éves korosztály. A jövővel kapcsolatos terveket több részre bontotta a szövetség szakmai munkájáért felelős alelnök.

„A ljubljanai tornától azt vártam, hogy eljussunk odáig: legyen döntő jellegű tétje a szlovénok elleni utolsó mérkőzésnek. Ez végül megvalósult, ez a realitás. Ahogy odáig elértünk, az még picit efölött is volt. Középtávon ezt a pozíciónkat szeretnénk megtartani, amelybe beleférhet akár a feljutás, de ne rugaszkodjunk el a valóságtól, akkor is egy ingázó csapat maradunk. Legalább négy-öt évnek kell eltelnie, amíg a mostani ifistákra lehet számítani a nagycsapatnál. Ők ott tudnak ragadni az A-csoport végén, három-négy év rutint szerezve pedig megcélozható a középmezőny alja, a dánok, a norvégok, akiknek mostanában nincsenek közvetlen kiesési gondjaik."

Ifistáink ugyan a második helyen végeztek a divízió 1-es vb-jükön, de a sportági struktúrát tekintve – az elitben tíz gárda szerepel –, ez világviszonylatban a 13-14. helyhez elég, ami a felnőtteknél A-csoportot jelent. Bár azt az alelnök is kiemelte: a sport ilyen szempontból nem matematika, a mostani eredmény automatikusan nem biztosíték a felnőttek között semmire.

„Azért, hogy erről beszélhessünk, nekik és a sportágon belül mindenki másnak nagyon sokat kell még dolgozni az addig ránk váró esztendőkben."

Kovács Csaba megemlítette, a magyar jégkorong történetében első ízben fordult elő, hogy kétcsapatnyi játékost lehetett összehívni a vb-felkészülés elejére, az utazó keretbe pedig egyre nehezebb bekerülni. Akik kivívják a helyüket a csapatban, azok már arra is büszkék lehetnek.

„A fiataljaink jól szerepeltek a vb-n. Az elvárások nagyok voltak velük szemben is, de a szlovén meccstől eltekintve tudták hozni magukat és azt a teljesítményt, amit elvártunk tőlük. A rutin számlájára írom, hogy a döntő fontosságú, szlovénok elleni találkozón nem tudták kiadni magukból a maximumot, mert az ott látottnál több van bennük. Akár kapusunkról, Hetényi Zoliról, a két védőről vagy a csatárokról beszélünk, kivétel nélkül megállták a helyüket. Egyetlen okból érheti őket kritika: a szlovén válogatott fiataljai nemcsak jobbak voltak náluk az egymás elleni mérkőzésen, hanem összességében is előttük jártak."

A szakmai alelnök végezetül arról beszélt, hogy az EBEL-ből érkező fehérváriak hendikeppel indultak akár a válogatást, akár a terhelhetőséget nézve, hiszen a már Európában is jegyzett bajnokságban két-három naponta pályára lépő játékosok gyorsaságban és állóképességben is elérik a kívánt szintet. De azért azt is látni kell, tehetségek máshol, akár a MOL-ligában is bontogatják szárnyaikat.

Az elmúlt években a kapitányok – Pat Cortina és Ted Sator – részéről már történtek fiatalítási törekvések, ám azt látni kell, válogatottunk szekerét leginkább még mindig azok tolják, a megoldást még mindig azoktól várjuk elsősorban, akiktől idestova másfél évtizede. Állócsillagok, örökifjak persze a sportvilágban, így a csapatsportokban is vannak, de arra, hogy a komplett gerinc változatlan maradjon ilyen hosszú időn át, az majdhogynem példa nélküli. Lassan az egyik legkorosabb válogatott lesz a miénk, ha csak már most nem az. Az izmok, csontok, porcok, ízületek kegyetlenül használódnak ebben a sportágban.

Az átlagéletkoron a ljubljanai tornára nevezett két kapusunk javított sokat, hiszen a Hetényi Zoltán, Rajna Miklós – utóbbi az egész keret legfiatalabbja volt – alkotta kettős még hosszú éveken át megoldhatja a feladatokat. Ráadásul a klubkötelezettsége miatt lemaradt Szuper Levente és a szűkítés „áldozatául" eső Budai Krisztián sem túlkoros még. Főként nem kapusként, ami csapatsportokban kicsit kortalan posztnak számít: ameddig nem kopnak a reflexek, addig a rutin hatványozottan sokat ér.

A védelemben alapvetően más a helyzet. A jövő szempontjából mindenképpen szerencsés, hogy Hegyi Ádám és Szirányi Bence személyében két fiatal is befért a ljubljanai keretbe, ha ők nincsenek, akkor a 30 éves Ennaffati Omar számított volna a védősor doyenjének. Persze, ahogy a kapusoknál, úgy a hátvédeknél is sokat jelent a rutin, így az életkor nem feltétlen hátrány. Az már inkább, hogy nyolc védőnk közül öten a MOL-ligából érkeztek, így a szlovénok elleni ki-ki meccsen a sebességből és a fizikumból adódó különbség sem mellettünk szólt. Főként nem az emberhátrányok kivédekezésénél, és főként nem úgy, hogy kulcsemberünk, Tokaji Viktor sérülés miatt hiányzott a döntő csatáról. Utóbbi állandó párjával, Horváth Andrással kiváló egységet alkot, fontos láncszeme a gépezetnek nemcsak alapjáraton öt az öt ellen, hanem hátrányokban és előnyökben. A tempót bírják, viszont ők sem lesznek már fiatalabbak.

A csatároknál belépni látszik legalább egy olyan fiatal sor, amelytől nemcsak az eredmény tartása és az ellenfél fárasztása várható el, hanem az is, hogy érdemit hozzá tud tenni a találkozóhoz. A Kóger Dániel, Nagy Gergő, Sofron István trió az EBEL-ben edződve képes lehet akár rövid időn belül is mérkőzéseket, fontos találkozókat eldönteni tudó hármassá kinőni magát. Mert jelen pillanatban a jégen töltött időt, különösen a kritikus pillanatokat, perceket tekintve, azért még itt is azokra vár a feladat megoldása, akiktől több mint egy évtizede várjuk el ugyanezt.