Hoki-vb: „Nem a szlovénokkal, csak magunkkal kell foglalkoznunk!”

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.04.25. 11:45
null
Újabb nagy meccs vár a hokiválogatottra (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar és a szlovén válogatott is letudta szerda reggeli jeges edzését, este már egymás ellen csapnak össze a Papp László Budapest Sportarénában a divízió 1/A-világbajnokságon. A rutinos bekk, Szirányi Bence szerint a mieinknek nem azzal kell foglalkozniuk, hogy az eredetileg favoritnak tartott szlovénok várakozást alulmúlóan kezdtek, hanem kizárólag azzal, hogy betartsák az edzői utasításokat és minimalizálják a kiállításaink számát.

A könnyed keddi játéknap után (csak egyetlen mérkőzést rendeztek a budapesti divízió 1/A-világbajnokságon: a nyitó napon a mieinket is legyőző Kazahsztán hátrányból fordítva végül magabiztos, 6–1-es sikert aratott a szlovénokat óriási meglepetésre felülmúló britek ellen) szerdán már újra „nagyüzem" várja a Papp László Budapest Sportaréna látogatóit, hiszen mind a hat csapat jégre lép.

ELLENFÉLNÉZŐ: SZLOVÉNIA

Budapestnyi lélekszámú nemzet tőlünk délnyugatra, tengerrel és hegyekkel, valamint érthetetlenül színvonalas jégkoronggal és kifogyhatatlan utánpótlással. Ritka, amikor az aktuális ellenfelünknél minden infrastrukturális (és hasonló) összevetésben jobbak a számaink, márpedig Szlovéniával szemben így állunk: több a játékosunk, a bírónk, a csarnokunk, mégis nekik van NHL-sztárjuk – a Los Angeles Kings kétszeres Stanley-kupa-győztes csapatkapitánya, Anze Kopitar szerencsére nem ereszkedik le a divízió 1/A szintjére, úgyhogy nincs itt –, és ők lifteznek az elitbe, s jártak a legutóbbi két olimpián is. Ez adja a szabályt erősítő kivételt, a világranglista-helyezésbeli különbséget. Történelmileg is egyértelműen jobbak nálunk: azt a kevés győzelmet, amelyet eddig szereztünk, kivétel nélkül edzőmeccseken ünnepelhettük, mert amikor tétért játszottunk, rendre alulmaradtunk. Ám így voltunk ezzel Olaszországgal szemben is hétfőig...

Örökmérlegünk ellene: 5–2–23, 66–115
Összes játékos: 1024 (5291)
Férfi játékosok: 136 (627)
Utánpótlás-játékosok: 822 (4054)
Játékvezetők: 48 (118)
Fedett pályák: 7 (41)
Nyitott pályák: 0 (16)
Világranglista-helyezés: 15. (20.)
(Zárójelben a magyar értékek.)

A „főétel" – a mi szempontunkból legalábbis bizonyosan – az esti, Szlovénia elleni összecsapás lesz; ennek megfelelően reggel mindkét csapat le is tudta az ilyenkor szokásos átmozgató edzését. A magyar válogatott kezdett a jégen, a gyakorlatokat három a három elleni „mini-kétkapuzással" zárták (amikor nem egész pályára játszanak, hanem a két ketrecet a semleges harmadban állítják fel egymással szemben), ezalatt a szlovénok a csarnok előtt focizgatva végezték a szárazedzésüket – hogy aztán esti ellenfelüket váltsák a jégen. Riválisunknál a minden várakozást alulmúló kezdés, a két vereség ellenére sincs pánikhangulat: optimisták, és néma csendben hallgatták a kezdőkörben a második, lengyelek ellen elszenvedett vereség után a szlovén újságírók által ízekre szedett finn mester, Kari Savolainen taktikai utasításait.

De a mieink szerint mit sem számít, hogy mi volt eddig: nekünk nem arra kell figyelnünk, miként állnak a szlovénok, hanem saját magunkra, arra, hogy egységesek maradjunk, és a lehető legkevesebb hibával játsszunk.

„A nulláról indulunk – szögezte le Szirányi Bence, a válogatott egyik legrutinosabb védője. Aki már járt világbajnokságon, pontosan tudja, minden egyes nap, minden egyes meccs egy új lehetőség – teljesen mindegy, mi volt az előző két mérkőzésen, csak arra kell koncentrálnunk, hogyan fogunk ma este játszani. Nekünk nem azzal kell foglalkoznunk, hogy a szlovénok hogyan kezdtek, ehhez semmi közünk, hanem csakis azzal, hogy mi hogyan játszunk; hogy amit a kapitány kér, azt maradéktalanul betartsuk."

Szirányi szerint azt kell folytatni tovább, amit eddig is csináltak, hiszen játékban nem volt gond az első két találkozón, még a kazahok ellenin sem, dacára a vereségnek – egyvalamire viszont nagyon oda kell figyelni.

„Az edző tudatosította bennünk, hogy nem lehet ennyi kiállításunk, mert nagyon sokat szedtünk össze, különösen a kazahok ellen abban az ominózus harmadik harmadban. Ezzel saját magunknak főztük le a kávét azon a meccsen magyarázta a harmincesztendős védő, aki nemsokára ismét apai örömök elé néz: feleségével augusztusra várják harmadik gyermekük születését. – A kezdésnél, az első harmadban is jobban kell koncentrálnunk, és ugyanígy végig a maradék negyven vagy negyvenöt percben – megállás nélkül, szívvel-lélekkel menni kell előre!"

A VÁRHATÓ MAGYAR ÖSSZEÁLLÍTÁS
Sebők, Hári J., Erdély
Galló V., Sarauer, Sofron
Nagy G., Vas J., Magosi B.
Kóger, Nagy K., Benk
Bodó

Stipsicz, Pozsgai
Varga A., Wehrs
Garát, Gőz
Szirányi B.

DIVÍZIÓ 1/A JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA
3. FORDULÓ
12.30:
Olaszország–Kazahsztán (Tv: Sport1)
16.00: Nagy-Britannia–Lengyelország (Tv: Sport1)
19.30: Szlovénia–MAGYARORSZÁG (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Kazahsztán 2 2 9–1 +8 6
2. Olaszország 2 1 1 5–4 +1 3
3. Lengyelország 2 1 1 5–5 0 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 3–5 –2 3
5. Nagy-Britannia 2 1 1 4–7 –3 3
6. Szlovénia 2 2 3–7 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik