Félelmetesebb, mint Miskolc

SZŰCS ANDRÁS (Gojang)SZŰCS ANDRÁS (Gojang)
Vágólapra másolva!
2014.04.21. 16:48
A Kelet-Közép-Európából jötteknek Ázsia bármely része új, érdekes, és akik szakmai úton vannak, nyilván alaposan feltérképezik, miként csinálják a helyiek. Ez esetünkben azt jelenti, hogy hokiválogatottunk tagjai az utolsó szegletig megvizsgálják a csarnokokat.

Vitrin az Anjang Halla dicsőségének bizonyítékaival (Fotó: Szűcs András)
Vitrin az Anjang Halla dicsőségének bizonyítékaival (Fotó: Szűcs András)
Vitrin az Anjang Halla dicsőségének bizonyítékaival (Fotó: Szűcs András)

 


Elég barátságtalan az a jegesmedve (Fotó: Szűcs András)
Elég barátságtalan az a jegesmedve (Fotó: Szűcs András)

Addig jó, amíg az ember érdeklődik a világ iránt.

Még az előző héten, amelyet Szöultól délre, az Anjang Halla csarnokában töltött a csapat, a fiúk a megérkezéskor egyből becsattogtak a jég mellé, pedig este kilenc is elmúlt, mögöttük a félnapos utazás és előttük/mögöttük/rajtuk a hétórás időeltolódás. Mégis, amint kipakolták a teherautóból a cuccaikat, már mentek is, hogy megnézzék a jeget. Aztán másnap belakták az öltözőt is, magyar zászló került az ajtóra, lett kávé és minden, ami csak kell, és megkezdődött a kihelyezett edzőtábor.

A négy és fél ott töltött nap pedig elegendő volt az épület felfedezéséhez is. Már a külső tetszetős, jobbra az azonos nevű kosárcsapat csarnokának bejárata a legmenőbb játékosok portréival, mellette a jégpálya bejárata a klubsikereket hirdető zászlókkal. Odabent a hall már lenyűgöző, szép nagy Anjang Halla-címer a padlón, ordító jegesmedvével – egy árnyalattal félelmetesebb, mint a Miskolcé –, majd két vitrin és egy dicsőségfal tele éremmel és oklevéllel.

De ami a legmenőbb, hogy a jelenlegi keret embernagyságú molinói lógnak a plafonról, köztük a kanadai-koreai Brock Radunskeé, aki ellenünk duplázott. Ugyanitt játszott 2012-ig – sőt, bajnokságot is nyert – a kanadai Ric Jackman, aki manapság az Alba Volán bekkje, úgyhogy a klubtársai Mihály Árpáddal az élen megbombázták fotókkal és maró képaláírásokkal.

 

Brock Radunske „apró” képmása (Fotó: Szűcs András)
Brock Radunske „apró” képmása (Fotó: Szűcs András)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik