Erste Liga: három csapat később kezdi az idényt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 17:12
null
Az FTC is később kezdi az idényt (Fotó: Tumbász Hédi)
A tízből három csapat késleltetve kezdheti meg a jégkorong Erste Liga 2020–2021-es idényét.

 

A liga szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: szigorú intézkedések mellett indul a bajnokság, ezeket mindig az aktuális egészségügyi helyzethez igazítják majd.

A Dunaújvárosi Acélbikák, az FTC-Telekom, valamint az UTE pályára lépését akadályozza meg a koronavírus-fertőzés, ez a három gárda később kezdi a bajnokságot, míg a Corona Brasov, a Debreceni EAC, a Fehérvári Titánok, a Gyergyói HK, a MAC-HKB Újbuda, az Opten Vasas HC és a Sport Club Csíkszereda felkészülését nem zavarta meg a járvány.

A sajtóeseményen elhangzott, a Dunaújváros keretének 95 százaléka van karanténban, az Újpest várhatóan szeptember 20. körül lehet újra jégen, míg a címvédő Ferencvárosnál a héten minden játékos kikerül a házi karanténból.

Sipos Levente, a magyar szövetség (MJSZ) főtitkára felidézte, az előző szezont szinte napra pontosan fél éve kellett félbeszakítani, s azóta világbajnokságok maradtak el.

„A mai napon sem tudhatjuk biztosan, hogy fogjuk tudni a szezont végigfuttatni, a cél, hogy minél tovább tudjanak jégen küzdeni a csapatok” – fogalmazott a sportvezető, kiemelve, minden nap azon dolgoznak, hogy a járványhelyzethez igazítsák a menetrendet a résztvevők biztonsága érdekében. –A sport, amit mi képviselünk, a huszonegyedik század sportja: gyors, látványos, akciódús. Számos tervünk van arra, hogy minél közelebb hozzuk a sportolókat a nézőkhöz, bízunk benne, hogy sikerül ezeket megvalósítani. Ehhez felelős viselkedést és fegyelmezettséget várunk mindenkitől.”

Szabados Richárd, a liga alelnöke, az Erste Bank vállalati üzletágának vezetője leszögezte, a csapatok egyöntetű véleménye volt, ha van lehetőség mérkőzések rendezésére, akkor próbálják meg elkezdeni a bajnokságot az egészségügyi intézkedések betartásával.

„Nincs jó és rossz döntés, csak naponta változó helyzet” – jelentette ki Szabados, aki kifejtette, a három erdélyi együttes az első körben a magyarországi csapatok elleni meccseit játssza le, második körben egymás között a romániai kört, harmadjára pedig a magyar csapatok utaznának Erdélybe, ha a vírushelyzet lehetővé teszi.

Az alapszakasz a tervek szerint december közepéig tartana, ám január közepéig biztosítják a befejezés lehetőségét. Egyelőre 90 mérkőzéssel számolnak, a nézőktől az egészségügyi protokollok betartását kérik, így lesz testhőmérséklet-mérés, kötelező kézfertőtlenítés és maszkviselés. A nézőszámnál az 50 százalékos szabály érvényesül, vagyis a csarnokok felét lehet feltölteni a távolságtartás betartásával.

A játékosokat, stábtagokat a tünetek felismerésekor, illetve kontaktkutatáskor vizsgálják, proaktívan nem tesztelnek.

„Szeretnénk azt hinni, hogy ezt kordában lehet tartani. Ha eldurvul a helyzet, be fogunk avatkozni” – mondta a liga alelnöke, aki hozzáfűzte, vannak forgatókönyvek akár a középszakasz nélküli idényre is. Elárulta, a menetrendet illetően már a tizedik variációnál járnak, mivel sok egyéb szempont mellett a televíziós közvetítéseket, szponzori követelményeket is figyelembe kell venniük.

Az MTI kérdésére Szabados Richárd elmondta, 13+1 nevezett játékosnak kell rendelkezésre állnia, ha ez nincs meg, akkor halasztást kérhet a csapat.

A sajtótájékoztatón videós konferenciahívás keretein belül becsatlakoztak a csapatok képviselői, akiknek többsége egyetértett abban, az eredmény jelen helyzetben másodlagos, a legfontosabbnak azt tartják, hogy a bajnokság rendben végigmenjen és minden résztvevő egészséges legyen.

Az Erste Liga első találkozóját szombaton játssza a MAC-HKB és a Vasas.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik