Erste Liga: sikerével középszakaszgyőztes a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2019.02.18. 22:54
null
Első középszakaszbeli győzelmüknek örülhettek a piros-kékek (Fotó: Tumbász Hédi)
Az Erste Liga középszakaszának hétfő esti játéknapján az alsó- és a felsőházban is egy-egy mérkőzést játszottak, s mindkét találkozón hazai siker született: a Vasas első középszakaszos győzelmét szerezte meg a Hokiklubot fogadva, míg a felsőházban a listavezető Ferencváros nagy küzdelemben, kétgólos hátrányból fordítva nyert hazai pályán a DEAC ellen. Ezzel megnyerte a középszakaszt a Ferencváros, így a rájátszásban végig élvezheti a pályaelőnyt.

A kora esti Vasas–Hokiklub meccsen a középszakaszban eddig győzelem nélkül álló hazaiak és a rájátszást jelentő 8. helyért hajtó vendégek is nagy elánnal kezdtek: az első húsz percben 31 kapura lövést regisztrálhattunk, ám csak egy talált utat a kapuba. Bukor Rajmund négy másodperccel a vége előtt szerezte meg a Vasasnak a vezetést.

A gól nélküli második 20 perc során is leginkább a remek kapusteljesítményeknek tapsolhatott a publikum – főleg a hazaiaknál Tóth Károly Balázs esetében –, míg a harmadikban már érkeztek a gólok is.

Előbb egyenlített HK, majd a Vasas gyorsan visszavette az előnyét, és a harmad vége előtt bő hat perccel kettőre növelte a különbséget a hazai csapat. Mind később kiderült, ez kellett is a Vasas első középszakaszos győzelméhez, mert a vendégek hét másodperccel a vége előtt üres kapus góllal szépíteni tudtak, ám a hosszabbításhoz szükséges gól már nem született meg.

A zöld-fehérek megnyerték a középszakaszt (Fotó: Micheller Szilva)
A zöld-fehérek megnyerték a középszakaszt (Fotó: Micheller Szilva)

A nap másik meccsén a Ferencváros azt a DEAC-ot fogadta, amely a múlt héten még 6–2-re legyőzte a zöld-fehéreket, akiknek így volt miért visszavágni. Sokáig azonban nem úgy tűnt, hogy ez sikerülni fog, főleg, miután a debreceniek az első húsz perc után 2–0-s előnnyel mehettek a szünetre.

A középső játékrészben a hazaiak ugyan szépítettek Pavuk találatával, de egészen a találkozó 53. percéig úgy tűnt, a DEAC megnyeri ezt a mérkőzést. Akkor azonban jött Pavuk második gólja, és egyenlített, majd valamivel több mint két perc múlva Brett Switzer megszerezte a Ferencváros győzelmét jelentő gólt.

Ezzel a zöld-fehérek immár biztosan megnyerték a középszakaszt, és a rájátszás során végig élvezhetik a pályaelőnyt.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA

KÖZÉPSZAKASZ
FELSŐHÁZ
FTC-Telekom–Debreceni EAC 3–2
(0–2, 1–0, 2–0)
Pesterzsébet, 360
néző. V: Kincses, Haszonits, Muzsik, Soltész
FTC:
Arany
Hegyi Á., Karmeniemi (1) – Jászai, Perrier (1) – Sarcia, Rantanen – Tóth Renátó, Lengyel L.
Rafaj, Nagy G., PAVUK 2 – SWITZER 1 (1), Tóth A., WALLS (1) – Dósa, Roczanov, Tóth Gergő – Hardi, Farkas L., Pozsár
Edző: Fodor Szabolcs
DEAC: HETÉNYI Z.
Vuorijärvi, Kovács B. Z. (1) – Hetényi P. (1), Behal – Antal A., Berta
NOVOTNY 1, Turcotte, IZACKY (1) – Kozma (1), Kulesov, Németh A. 1 – Hári N., Silló, Salló B. – Molnár D., Márton, Vincze P. T.
Edző: David Musial
Kiállítások: 10 perc + 10 perc fegyelmi (Pavuk), ill. 16 perc + 10 perc fegyelmi (Turcotte)
Kapura lövések: 45–25

ALSÓHÁZ
Schiller-Vasas HC–Hokiklub Budapest 3–2
(1–0, 0–0, 2–2)
Vasas Jégcentrum, 100
néző. V: Soós, Pálkövi Zs., Pálkövi Botond, Pálkövi Baksa
VASAS: TÓTH B.
BÁLINT, Bukor 1 – SURÁNYI 1, Tornyai (1) – Inglis, Seregély – Fejes (1), Kováts M.
Bödök, SCHMÁL (1), Szlama (1) – Csiki, Székely-Mádai G., Turbucz – Lőczi, SZLÉPKA, Varga T. (1) – CZAKÓ 1, Gágyor, Rózsa I.
Edző: Ladányi Balázs
HOKIKLUB BUDAPEST: Landsman
Kuqali, SZÉCSI P. – CSÍKI 1, Orbán – Jancsó, Lévai – Bernáth
Godó, Petres (1), SATEK 1 – Berendi, Horváth D., Vajda – Egyed, Németh Árpád, Szappanos – Izsák, Szopos (1), Szűcs (1)
Edző: Stefan Mega
Kiállítások: 8, ill., 6 perc
Kapura lövések: 35–48
MESTERMÉRLEG
Ladányi Balázs:
– Két arcunk van a középszakaszban, egyszer nyert helyzetből bukunk el, máskor vert helyzetből állunk fel. Sokáig tabellaszomszédok voltunk a Hokiklubbal, nagyon jó ki-ki meccseket játszottunk.
Gröschl Tamás: – A sport ilyen, nem mindig arányos a kapura lövések száma a végeredménnyel. Becsülettel dolgoztunk, a játékosok java része megtette, amit kértünk, sajnos ez ezúttal erre volt elég.

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Ferencvárosi TC 6 4 1 1 23–19 +4 20
2. UTE 6 4 1 1 20–11 +9 14
3. DEAC 6 3 3 17–15 +2 9
4. Csíkszereda 7 2 5 14–19 –5 9
5. Corona Brasov 7 2 5 14–24 –10 8

 

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Fehérvári Titánok 8 3 3 2 19–14 +5 21
2. Gyergyói HK 8 4 1 3 26–18 +8 18
3. Vienna Capitals II 8 5 1 2 23–23 0 17
4. Hokiklub Budapest 8 3 1 1 3 25–23 +2 12
5. Dunaújvárosi Acélbikák 8 3 5 23–28 –5 11
6. Vasas HC 8 1 3 4 16–26 –10 6

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik