Erste Liga: elmaradt a bajnokavatás, a Gyergyó legyőzte a Fradit

Vágólapra másolva!
2023.03.27. 19:37
null
Bodóék egyelőre elnapolták a bajnokavatást (Fotó: Gyergyói HK)
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) döntőjének ötödik meccsén a Gyergyói HK hazai pályán 5–1-re nyert az FTC ellen, ezzel 3–2-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc során.

A döntő ötödik meccsén a bajnoki címet jelentő negyedik győzelem begyűjtésének lehetősége, a túlélés reménye, s a bajnokavatás elnapolása ellen: így lehetne röviden összefoglalni hétfő esti meccset. Amelynek első harmada némiképp óvatos játékot hozott, s ugyan mindkét csapatnak voltak lehetőségei a vezetés megszerzésére az első 20 perc során, már-már úgy tűnt, hogy nem esik gól az első szünetig, amikor a találkozó első kivédekezett emberelőnye után Bodó Christopher lőtte ki a hosszú oldalt a jobboldali bedobóponttól Sebastien Sylvestre átadása után fél perccel a dudaszó előtt.

A játék forgatókönyve a második felvonásban sem változott túl sokat, azzal az apró különbséggel, hogy ekkor már picivel több dolguk volt a játékvezetőknek, mivel két páros kiállítást is kiosztottak. Ezt leszámítva viszont rakkolós hokit hoztak a csapatok, s mindkét brigád közel egyenlő számban próbálkozott kapura lövéssel – a rájátszás során a csapatát valósággal a hátára vevő ferencvárosi Arany Gergelynek kellett a nagyobb védéseket bemutatnia, ám a harmad végén ismét kapitulált: Sylvestre sokadik lövése kísérlete már a ketrecbe került, a kanadai közelről kotort be egy kipattanót.

„Jöttünk már vissza ebben a csarnokban 40 perc után kétgólos hátrányból, úgyhogy bizakodhatunk, s a játék képe sem rossz” – fogalmazott a második szünetben Nagy Gergő, a Ferencváros csapatkapitánya a mérkőzést közvetítő M4 Sport kamerája előtt.

Nos, a záró felvonásban aztán alaposan felpörögtek a csapatok, s előbb úgy tűnt, hogy Nagy Gergőnek nem lesz igaza, merthogy a Gyergyó veterán védője, a finn válogatott 2014-ben vb-ezüstérmes Jyri Marttinen pofozta be Bodó passza után a pakkot Arany kapujába, ám alig több mint húsz másodperc múlva Turbucz Martin parádés egyéni alakítás végén gólt lövetett Rasmus Kulmalával – ismét két gól volt a különbség. A vendégek próbálták meglovagolni a lélektani előnyüket, a hazaiak meg gyors ellenakciókra építettek, így igazán lüktető játékot hozott a záró játékrész, na meg egy újabb kipattanó korong után szerzett gyergyói gólt: Vincze Péter állította vissza a háromgólos hazai előnyt bő 6 perccel a rendes játékidő letelte előtt. A vendégek vezetőedzője, Fodor Szabolcs három és fél perccel a vége előtt kockáztatott, s lehívta Arany Gergely kapusát, ám a Gyergyó mindössze tíz másodperccel később rövidre zárta a mérkőzést: Orbán Brance a saját harmadából talált be a zöld-fehérek üresen maradt kapujába, ezzel pedig mára elodázta a bajnokavatást.

ÖSSZEFOGLALÓ

A döntő hatodik meccsét szerdán játsszák a budapesti Tüskecsarnokban, a Ferencváros 3–2-re vezet, így hazai pályán lehet bajnok, ha győz.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
GYERGYÓI HK (romániai)–FTC-TELEKOM 5–1
(1–0, 1–0, 3–1)
Gyergyószentmiklós, 1250
néző. V: Babic, Soós, Muzsik, Kis-Király
GYERGYÓ:
Rinne – Haaranen (1), MARTTINEN 1 (1) / Fejes, Saari / Imre (1), Kozma Zs. (1) – BODÓ 1 (1), B. Orbán 1 (1), SYLVESTRE 1 (3) / Silló (1), Szigeti, Tranca / Császár, DiDiomete, Vincze P. 1 / Bíró G., Csiszer. Edző: Szilassy Zoltán
FTC:
Arany – Hrabal, Marva / Boros, Mesikämmen / Kärmeniemi, Seregély Máté / Kucsma – Kulmala 1, Nagy G., Turbucz (1) / Betteridge, Sailio, Sointu / Bán, Farkas Lőrinc, Tóth A. / Galántai, Kozma D., Tóth Gergő. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések:
45–33
Gól – emberelőnyből:
1/0, ill. 3/0
Fegyelmi büntetés: 10 perc fegyelmi (Bíró Gergő)
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán:
– Fordított koreográfia valósult meg, mint az előző mérkőzésen. Lőttünk két gólt, és amikor a Fradi nyomás alá helyezett minket, akkor is újabbakat szereztünk. Nem mindig a domináns csapat nyer, hanem akinek szerencsésebben pattan a korong. A fájdalomtűrő képességünknek nagyon magasnak kell lennie, és vissza szeretnénk hozni a szériát Gyergyószentmiklósra.
Fodor Szabolcs:
– Nagyon jól kezdte a Gyergyó a meccset, mi túlságosan finomkodtunk az elején, és nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket. Az erdélyiek megmutatták milyen jó csapatuk van, megérdemelték a győzelmet. A playoff ilyen, nem mindig az a csapat szerzi a gólt, amelyik éppen jobban játszik. Muszáj lesz regenerálódnunk szerdáig.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 az FTC javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik