Erste Liga: az FTC simán nyert a Dunaújváros ellen

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2020.11.26. 21:34
null
Simán nyert az FTC (Fotó: fradi.hu/Papp György - a kép archív)
Az FTC-Telekom 4–1-re legyőzte a Dunaújvárosi Acélbikákat a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján.

 

Nagy és hosszú hétvégéje következik a légióscsapatainknak, amit egy jó meccs vezetett fel a hazai Erste Ligában.

A víkendhez tartozik majd a szlovák élvonalbeli Tipos Extraligában szereplő DVTK Jegesmedvék soros bajnokija, amelyre Miskolcon kerül sor péntek este, a listavezető, legutóbbi öt meccséből négyet megnyerő Poprad érkezik.

Hasonlóan nehéz dolga lehet az osztrák központú ICEHL-ben versenyző Hydro Fehérvár AV19-nek is, amely péntektől keddig öt nap alatt három rangadót vív, kétszer a Salzburggal, egyszer a Bolzanóval, ráadásul mindannyiszor idegenben. Most tehát kiderül, hol is tartanak légióscsapataink!

No de ez a hétvége programja, csütörtökön az FTC-Telekom folytatta a rend helyreállítását, amin azt értjük, hogy mivel a zöldeket is megtépázta a koronavírus-járvány, mostanra érik utol magukat a meccsek és a pontok számát tekintve az Erste Ligában. Ezúttal persze nem kellett megfeszülniük, mert a Dunaújváros az egész mezőny legrosszabb formában lévő társasága: még nem győzött a rendes játékidőben, ugyanakkor hatodszor veszített sorozatban…

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, ALAPSZAKASZ
DAB–FTC-TELEKOM 1–4(1–2, 0–2, 0–0)
Dunaújváros, zárt kapuk mögött. Vezette:
Haszonits, Gangel, Muzsik, Pálkövi Botond
DAB:Pinczés B.
Dósa, Phillips – Kovács B. Z., D. Nilsson – Hruby, Mestyán – Gebei B., Lencsés
Mazurek1,Pihlqvist, Török – Dansereau, St. Pierre(1),Szappanos(1)– Azari, Németh P., Pozsár – Gebei G., Tamás, Pinczés O.Edző:David Leger
FTC:ARANY
Kärmeniemi(1),Sarcia – Boros, Hegyi Á.(1)– Bán, Ellerby(1)– Galántai, Imre
Nagy G.1,Kulmala, Somogyi(1)– Tóth A., Pavuk, Tóth Renátó – NÉMETH A.1,HAJÓS1 (1),SÁGI MARTIN1– Tóth Gergő, Roczanov, Tóth Richárd.Edző:Fodor Szabolcs
Kapura lövések:35–48
Kiállítások:10, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
David Leger:–
Pinczés Bendegúz szépen kihúzta magát az első cseréből kapott gól után, de a Fradi jó csapat, ezt el kell ismerni. Jól birtokoltuk a korongot, az emberhátrányos védekezésünk is jól működött, viszont nem voltunk elég türelmesek, és öt az öt ellen veszélyesebbnek kell lennünk.
Fodor Szabolcs:– Kontrolláltuk a hatvan percet, jól volt a letámadásunk, sokat melóztunk és korcsolyáztunk. Az előny-hátrány játékunk ugyanakkor nem működött, de van még időnk ezen is javítani. Jó ritmusba kerültünk, mert sok a meccs, rajtunk is látszódik, hogy ez segít: ismét tettünk egy lépést előre.

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. MAC HKB Újbuda 12 6 3 2 1 55–35 +20 26
2. FTC-Telekom 13 4 5 3 1 52–45 +7 25
3. Corona Brasov Wolves 8 5 2 1 34–16 +18 20
4. Debreceni EAC 11 5 1 2 3 42–36 +6 19
5. Újpesti TE 12 4 1 2 5 46–51 –5 16
6. Gyergyói Hoki Klub 10 2 1 4 3 24–32 –8 12
7. Sport Club Csíkszereda 5 3 1 1 28–22 +6 10
8. Dunaújvárosi Acélbikák 12 3 1 8 36–59 –23 7
9. Opten Vasas HC 6 2 4 20–26 –6 6
10. Titánok 9 2 2 5 23–38 –15 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik